Tejszínes-spenótos tortelloni

Ez egy nagyon gyorsan elkészíthető étel, most tortellonival, de sima széles metélttel is remek. Az elkészült szószt, akár sülthús mellé is adhatjuk.
Tejszínes-spenótos tortelloni
Ez egy nagyon gyorsan elkészíthető étel, most tortellonival, de sima széles metélttel is remek. Az elkészült szószt, akár sülthús mellé is adhatjuk.
Elkészítés
- 1
A vajat egy magasabb serpenyőben felforrósítjuk, majd rádobjuk a spenótleveleket, lehet egyszerre nem fér be, akkor több adagban kerüljön az edénybe. Ez néhány percet vesz igénybe.
- 2
Amikor összeestek a levelek rányomjuk a fokhagymát, fűszerezzük sóval, borssal, megszórjuk egy kiskanál finomliszttel (elhagyható), keverünk rajta egyet. Azonnal ráöntjük a tejet, simára keverjük, és mehet bele a tejszín is. Néhány perc alatt kiforraljuk.
- 3
Egy merülő mixerrel kicsit áttörtjük, de ne pépesítsük. Végül mehet bele a krémsajt, mire elolvad kész is. A közben kifőtt tésztát beleforgatjuk a szószba, megszórjuk egy kis reszelt sajttal és kész is. Én előfőzött tortellonit használtam, az forrás után két perc. Szívből ajánlom a pörgős napokra, amikor minden perc számít.
Cooksnapek
Elkészítetted? Ossz meg róla egy Cooksnapet!
Hasonló receptek
-
-
Spenótos, tejszínes makaróni Spenótos, tejszínes makaróni
Tök egyszerű étel. Az olaszoknál előételnek számít, ők vagy tésztát esznek vagy levest, bár ez utóbbiból, náluk nincsen olyan fergetegesen nagy választék, de itthon Magyarországon, ez persze főételnek számít.Lehet ebédre, vacsorára vagy csak úgy egy jó nagy baráti összejövetelkor egy jó nagy tálra kiszervírozni és mindenki szedjen amennyit csak jónak lát.Persze azért a friss parmezánt vagy pecorinot, azért készítsük az asztalra, hogy mindenki reszelhessen az adagjára egy jó nagy mennyiséget.Szerintem egy üveg Cianti az telitalálat az étel mellé, persze egy rizling, egy rose, nem vagyok sommelier....döntsön mindenki saját maga. Sziszi Kililtott -
Rakott csicsóka, sajtos - spenótos besamellel Rakott csicsóka, sajtos - spenótos besamellel
Az egyébként felejthető csicsókát fantasztikusan földobja ez a besamell... A csicsókát megfőzve sokkal gyorsabban elkészül , de az egy egészen más étel.... Horváth Ferenc -
Spenótos tejszínes gnocchi Spenótos tejszínes gnocchi
Kimaradt a spenót, és beshamellmártást kívántunk meg, így elkészült a spenótos beshamelles gnocchi, de nem volt elég a tej, ezért tejszínnel egészítettem ki. Szorin -
Tejszínes lazac spenóttal Tejszínes lazac spenóttal
Gyorsan elkészíthető egyserpenyős étel. Diétázóknak köret nélkül 501 kcal. Nem diétázók párolt rizzsel, vagy kifőtt széles metélt tésztával köríthetik. Éva Méhesfalvi -
Tejszínes-spenótos csirkemell, gnocchival Tejszínes-spenótos csirkemell, gnocchival
Tegnap édes napot tartottunk, ma maradtam a burgonya alapú tészta vonalon, és a spenót is a hűtőben hánykolódott egy ideje. .Számomra ez egy gyors és nagyon laktató étel, a gnocchit végtelen szószvariációval el lehet készíteni. Általában csak egy kis paradicsomos feltétet csinálok hozzá, de semleges íze miatt bármivel finom lehet! Mona Teiszler -
Spenótos gombás palacsinta Spenótos gombás palacsinta
Ebben az ételben a palacsinta a főszereplő, amiben füstölt sajt, és spenót rejtőzik. A töltelék pedig krémes, gombás, spenótos szóval ez egy igazán finom étel.. kajakóma -
Gombás pulykaragu Gombás pulykaragu
Ebédre vagy vacsorára is remek választás! Gyorsan elkészül és közben el lehet készíteni mellé köretként a rizst vagy akár tésztát, nokedlit. Zimelda -
Snidlinges-sajtos tejfölös pogácsa gyorsan 🫖☕🫖 Snidlinges-sajtos tejfölös pogácsa gyorsan 🫖☕🫖
Nagyon finom,gyorsan készen.Bátran ajánlom tea,kávé mellé de akár ragu leveshez is kíváló,nálunk most leves mellé készült. Andi1980 -
Savanyú vetrece (nyúlmájból) Savanyú vetrece (nyúlmájból)
Ez az étel eredetileg egy disznótorokon készített étel és sertésmájból készítik. Természtesen más állat májából is érdemes elkészíteni pl. borjú vagy pulyka, de akár még nyúlmájból is készülhet, ahogy most én készítettem el. kajakóma -
Spenótos tésztakosárka Spenótos tésztakosárka
Húsvétra minden évben készítek spenótos quiche-t, ez most időhiány miatt kész leveles tésztából készült, a könnyebb tálalás érdekében muffin formában sütöttem. Próbáljátok ki nagyon finom lakto-ovo vegetáriánus recept. A kis japán tyúkjaim tojását használtam, 45-50 g-os pici tojások...2020. Nora Santha -
Sült tojás rákkal és ezernyi jóval Sült tojás rákkal és ezernyi jóval
Ez is egy komfort étel, nagyszerű villás reggeli, tele rengeteg finomsággal. Mirelit spenótot is használhatunk (nem püré), engedjük ki és csavarjuk ki, mielőtt a tojáshoz adnánk. A surimi rákhús sok helyen kapható, de ha nincs, akkor kockázott főtt sonkával is helyettesíthetjük. Agi1968
További ajánlott receptek
Szöveges kommentek