Karamelles fehércsokoládés sajttorta

A fehércsokoládé és a karamell önmagában is a kedvenceim közé tartoznak, ezért örültem nagyon mikor rátaláltam erre a receptre.
Karamelles fehércsokoládés sajttorta
A fehércsokoládé és a karamell önmagában is a kedvenceim közé tartoznak, ezért örültem nagyon mikor rátaláltam erre a receptre.
Elkészítés
- 1
Egy 24-25 cm átmérőjű kerek tortaformát kibélelünk alufóliával úgy, hogy a kivehető alj alá teszünk egy réteg fóliát és a tortagyűrűt köré helyezzük, belülről vezessük kifelé a felhajtott fóliát. Ezt követően ismét letépünk 2 nagy darab fóliát, kereszt alakban egymásra helyezzük, középre tesszük a tortaformát, felhajtjuk a széleket és befelé hajtjuk. Azért szükséges több réteg fóliát használnunk, hogy nehogy áteressze a vizet a formánk és eláztassa a tortánkat. Vajjal kenjük ki a forma alját.
- 2
Melegítsük elő a sütőt 190 C fokra. Készítsük el a kekszréteget az aljhoz. A darált gabona kekszet öntsük egy tálba és keverjük el az olvasztott vajjal. Borítsuk bele a tortaformába és oszlassuk el egyenletesen a formában, nyomkodjuk fel a kekszes keveréket a forma oldalára is kb. 3,5-4 cm-es magasságig. Tegyük sütőbe, süssük 10 percig, majd rácson hagyjuk teljesen kihűlni.
- 3
Miután elkészült a keksz alap, lecsökkentjük a sütő hőmérsékletét 160 C fokra. A töltelékhez először is a tejszínt jól melegítsük fel és öntsük rá a fehércsokoládé pasztillákra. Hagyjuk pár pillanatig magára, míg átjárja a tejszín melegsége. Majd keverjük egyneművé. Félretesszük.
- 4
A mascarpone sajtot keverjük habosra, adjuk hozzá a 2 féle cukrot, addig turmixoljuk, míg elkeveredik benne a cukor (mikor már nem halljuk a cukor sercegését). Ekkor a fehércsokoládés-tejszínes keveréket öntsük a krémsajthoz. Tovább keverjük, majd a tojásokat is egyenként belemixeljük.
- 5
A tortaformát tegyük egy tepsibe, öntsük a formánkba a tölteléket.
- 6
A tepsit felöntjük forró vízzel kb. 2,5 cm-es magasságig, majd óvatosan berakjuk a sütőbe. 160 C fokon sütjük kb. 45 percig, majd a hőmérsékletet csökkentjük 120 C fokra és további 60 percig sütjük, szép aranybarna színű lesz a teteje. Sütőből kivéve vegyük ki gyorsan a vízzel teli tepsiből, rácsra téve hagyjuk hűlni szobahőmérsékleten. A külső fóliaréteget szedjük le, ha esetleg víz ment volna alá. Távolítsuk el a karimát is, hogy hamarabb hűljön ki. Minimum 4 óra hossza kell neki.
- 7
A karamell szószhoz a cukrot tegyük egy tapadásmentes kislábosba, öntsük hozzá a citromlevet és kezdjük el melegíteni lassú tűzön, folyamatosan kevergetve. Addig melegítsük, míg borostyánszínű karamellt kapunk. Ekkor beleöntjük a tejszínt, amit előtte felforralunk, azért, hogy ne keményítse vissza a karamellt. A forró tejszínt beleöntve fel fog habosodni, de ne ijedjünk meg, lassan kevergetve ahogy összeolvad a karamellel, szép egynemű válik.
- 8
Ekkor elzárjuk alatta a gázt és belekavarjuk a vajat. Jól elkeverjük, félretesszük kihűlni. Egyre világosodik a karamell, ahogy hűl és egy nagyon finom karamell mártást fogunk kapni. (Bőven marad a karamell mártásból, amit később felhasználhatunk további süteményekhez, tortákhoz, fagylalthoz)
- 9
Ha a sajttorta is kihűlt, akkor 1 kávéscsésze karamellmártást enyhén felmelegítünk és bevonjuk vele a tortát. Díszíthetjük tejszínhabbal, tálalásnál pedig extra karamellel.
Hasonló receptek
-
Fehércsokoládés-karamelles torta Fehércsokoládés-karamelles torta
Saját ötlet és ízlés alapján kitalált recept. Teljesen egyedi, és nagyon finom! ;) bacver -
Oroszkrémtorta Oroszkrémtorta
Ez a recept a kedvenceim közé tartozik, mert még egy kezdő is nagyon egyszerűen elkészítheti. Andrea22 -
Banános-karamelles pite Banános-karamelles pite
Ez egy népédesség a csatorna túlpartján, van sok változata sütött tésztával, kekszalappal, dulce de lechevel, egyéb karamellel, banánnal alul, banánnal felül, csokiszórattal, csokiszórat nélkül - ez egy banán a házi karamellen verzió. Elmondhatatlanul finom. eztettem -
Fehércsokoládés sajttorta Fehércsokoládés sajttorta
Tökéletesen illik hozzá az olvasztott karamell illetve az áfonyaöntet is. Orsika Valent -
Zöldcitromos pite recept (Key Lime Pie) Zöldcitromos pite recept (Key Lime Pie)
A híres floridai Key lime pie "zöldcitromos pite" receptjét már sokféle képpen láttam. Mi a sok tejszínhabos változattal szeretjük. Az intenzív citrus íze nagyon finom a vaníliás tejszínhabbal.alexa08
-
Trüffeles palacsintatorta Trüffeles palacsintatorta
Mi már untuk a hagyományos palacsintatortát, ezért újítottunk. Tömény, laktató és finom. Mellesleg ez az eddigi legfinomabb palacsintatészta, amit eddig ettem. :)szaboemoke
-
Márványos sajttorta sütés nélkül Márványos sajttorta sütés nélkül
Ezt a receptet az egyik külföldi főzős blogon találtam, és mivel a párom imádja a "kevés tészta-sok krém" sütiket, így elkészítettem. 22 cm átmérőjű tortaformában készült. Nagyon egyszerű és mutatós sütés nélküli sajttorta, főleg édesszájúaknak! labodabetti -
Karamellás szelet Karamellás szelet
Igazán finom, könnyű és mutatós kis sütemény. Megéri kiprópálni és sütni sem kell.alexa08
-
Málna mousse torta Málna mousse torta
Gy. Zsuzsi alapreceptje alapján (ami eperből készült) megalkotott a málnás mousse torta :) Család nagy kedvence ez a recept, és málnával is olyan finom, mint eperrel! Dorottya 😊🥑🍆🥦 -
Sütés nélküli csokoládés-epres pite Sütés nélküli csokoládés-epres pite
Szerintem ez egyik legjobb sütés nélküli torta! Oreo kekszes alap, krémes csokiréteg és friss eper, amit persze bármilyen más gyümölccsel lehet helyettesíteni. Egyszerűen zseniális! Nagyon finom! Nor -
Szedres-túrós csokoládé torta Szedres-túrós csokoládé torta
Vaj helyett készíthetjük margarinnal, mascarpone helyett házi krémsajttal, és házi vaníliás cukorral....akárhogy is, nagyon finom desszert. A gyümölcsöt kedvünkre változtathatjuk a krémben, ki mit szeret alapon. A tésztája nagyon puha, nagyon finom, nagyon kakaós, a krém nem túl édes, a tejszín fehér csokis....mennyei! :)Farkas Betti
-
Gesztenyés sajttorta, karamellöntettel Gesztenyés sajttorta, karamellöntettel
Nagyon szeretek újságból, internetes oldalakról sütni, főzni. Ez a torta 50. születésnapra készült, és egy általam kedvelt újságban találtam rá. Egyszerű az elkészítése. Nekem csak a karamell bevonat valamiért nem akart megkötni. 🤨 Ezért külön "locsoltam" meg a tortaszeleteket vele. 😉 Zsóanya
További ajánlott receptek
Szöveges kommentek (8)