Elkészítés
- 1
Melegítsük elő a sütőt 160 C-ra. A mandulavaj elkészítése: fogjunk 100g mandulát (héjastul) és dobjuk be az aprítóba (háztartási gép S késsel), és aprítsuk kb. 12 percig (teljesítménytől függ), míg kenhető vajat kapunk. Ezt sokáig kell csinálni, ha nagyon bemelegszik a gép, érdemes időnként pihentetni :) Előre is készíthető, hűtőben kb. 1 hétig tárolható.
- 2
Olvasszuk meg a csokoládét vízgőz fölött!
- 3
A mandulavajat, kakaóport, mézet, vanília kivonatot, két tojást keverjük egy tálban egyszerre össze, majd öntsük hozzá az olvasztott étcsokit és a mandula lisztet/őrleményt is.
- 4
Sütőpapírral kibélelt tepsibe rakjuk a sütőbe 20-25 percre.
- 5
Kenjük rá az olvasztott csokoládét, málnalekvárral tálaljuk.
- 6
Jó étvágyat!!
Hasonló receptek
-
Céklás brownie Céklás brownie
Imádom a browniet minden változatban, és a cékla is a kedvenceim közé tartozik. Némi keresgélés után találtam rá egy céklás brownie receptre, amit egy picit átalakítottam, mert az arányok valahogy nem passzoltak. Ez a verzió viszont egyszerűen isteni finom, és nagyon laktató is. A céklát célszerű kesztyűben megpucolni, mert a leve megfogja a bőrünket. Kb. másfél óra alatt fő meg, de lehet kapni előre megfőzött, vákuum csomagolt céklát is, ha valaki nem szeretne a pucolással és főzéssel bíbelődni.Dalma Fényes
-
Banános paleo muffin Banános paleo muffin
Zseniális paleo muffin recept! Ha nem paleózol, akkor is érdemes kipróbálni, hiszen tej és lisztmentes! ;) Nor -
Málnás-csokis muffin recept zabpehelylisztből Málnás-csokis muffin recept zabpehelylisztből
Egészséges muffin remek ízvilággal! Cukorbetegek, és diétás étrendet folytatók is nyugodtan fogyaszthatják.DooFood
-
Kakaós tészta recept málnadzsemmel Kakaós tészta recept málnadzsemmel
Frissen elkészítve, lekvárral, vagy akár csoki, karamellszósszal is remek desszert lehet. Ki is száríthatjuk a tésztát, ez esetben kicsit több idő kell, hogy megfőjön, frissen viszont elég pár percre a forró vízbe rakni. Nor -
Étcsokis-diós keksz liszt és cukormentesen Étcsokis-diós keksz liszt és cukormentesen
Az egyik kedvenc liszt- és cukormentes diós kekszem, gyorsan összeállítható és sokáig eláll jól zárható dobozban. A kakaó elhagyható ha nem szeretjük a nagyon csokis kekszet. Kívül ropogós, beleül ragacsos. Ebből az adagból 12 darab készíthető. Vivien Nagy Dr. -
Kókuszos brownie torta Kókuszos brownie torta
Aki szereti a brownie-t az biztosan nem csalódik ebben a tortában! A két enyhén kesernyés, kávés tésztából és a köztük megbújó édes, kókuszos töltelékből minden falat kincset ér a csokiimádók számára. Az eredeti receptet egy internetes oldalon vadásztam le, Kard Gizi tolmácsolásában, minimális változtatásokkal készítettem el. Köszönöm Éva!:) vándorsólyomkisasszony -
Cukkini brownie Cukkini brownie
Szuper csokis brownie liszt nélkül, cukkini felhasználásával. Kívül ropogós, belül pedig puha tésztájú, szerintem másnap a legfinomabb. Ha diabetikus csokiból készítjük, akkor cukorbetegek is fogyaszthatják. Kókuszliszt helyett darált kókuszreszelékkel is tökéletes. Próbáljátok ki Ti is ezt az isteni, és egészséges cukkini brownie receptet! Vivien Nagy Dr. -
Oreós brownie Oreós brownie
Klasszikus brownie mascarponeréteggel, és oreo keksszel. Ennyi az Oreós brownie recept titka! Mennyeien finom! ;) Nor -
Csokis kekszek Csokis kekszek
Nagyon jó kis keksz, dobozban sokáig el lehet tartani. Már ha nem fogy el hamar. :) Beáta Hujber -
Csokoládés pöffeteg Csokoládés pöffeteg
Ez egy amerikai sütemény Martha Stewart-tól származik, de már láttam magyarosított pöfeteg sütemény néven. Bár kinézetre olyan, mint egy puszedli, ez nem az, kívül ropogós belül pedig lágy és főleg nagyon csokis. Szerintem hasonlít a Brownie-hez. Leszámítva, hogy picit pihennie kell a tésztának a sütőben nagyon gyorsan készen van. Antukné Ildikó
További ajánlott receptek
https://cookpad.wasmer.app/hu/receptek/1926432
Szöveges kommentek (5)