Töltött kenyér

Ebben a töltött kenyér receptben a hozzávalók bármi másra lecserélhetők, variálhatók. Az ember azt tesz bele, amit szeretne, ami van otthon. Perc alatt gyors és finom reggeli vagy vacsora tehető az asztalra. Igazából csak arra kell figyelni szerintem, egyrészt amikor bevágjuk, a kenyeret ne vágjuk végig, illetve, hogy ne csak felvágott, szalámi, sajt vagy akár hagyma kerüljön bele, hanem pici vaj darabok is, mert anélkül kissé száraz lesz.
Töltött kenyér
Ebben a töltött kenyér receptben a hozzávalók bármi másra lecserélhetők, variálhatók. Az ember azt tesz bele, amit szeretne, ami van otthon. Perc alatt gyors és finom reggeli vagy vacsora tehető az asztalra. Igazából csak arra kell figyelni szerintem, egyrészt amikor bevágjuk, a kenyeret ne vágjuk végig, illetve, hogy ne csak felvágott, szalámi, sajt vagy akár hagyma kerüljön bele, hanem pici vaj darabok is, mert anélkül kissé száraz lesz.
Elkészítés
- 1
A kenyeret hosszában bevágjuk, kb. 1,5 cm-es csíkokban, úgy hogy nem vágjuk át.
- 2
Majd keresztirányban is bevágjuk.
- 3
Feldaraboljuk felvágottakat a sajt negyedét, a maradékot pedig lereszeljük.
- 4
A résekbe tesszük kedvünk szerint a vaj darabokat, a felvágottakat, sajtot, akár hagymát. Tényleg bármit, amit szeretünk, lehet turbózni ezerrel.
- 5
Megszórjuk a tetejét reszelt sajttal.
- 6
200 C fokra előmelegített sütőbe tesszük, míg a sajt szépen megpirul a töltött kenyér tetején.
Hasonló receptek
-
Húsimádó, giga szendvics Húsimádó, giga szendvics
Emeletes melegszendvics sok hússal. Az ételhez bármilyen tetszőleges felvágott, szalámi, párizsi, kenőmájas... stb. felhasználható. Cookker -
Sajtos, szalámi rózsa Sajtos, szalámi rózsa
Maradékmentés eredménye.A hűtőben található szalámi, sajt darabok felhasználásával készült, sós sütemény. Magyarné Nyírő Kati -
Kedvenc melegszendvicsem 😊! Kedvenc melegszendvicsem 😊!
Szeretjük a melegszendvicseket, ez a fajta a befutó! A szalámi bármilyen lehet ....😊! Adry -
Töltött sajtos kifli Töltött sajtos kifli
A hűtőben talált maradék szalámi, felvágott , sajt felhasználásával is szoktam készíteni. A zalai felvágottal is nagyon finom! Magyarné Nyírő Kati -
-
Rakott szalámis-sajtos melegszendvics Rakott szalámis-sajtos melegszendvics
Mai vacsoránk volt. A legjobb benne, hogy bármit rakhatunk bele, ami van a hűtőben. A lényeg, hogy jól locsoljuk meg a tejszínes keverékkel, hogy finom szaftos legyen, ne száradjon ki. Bianca -
-
-
Vajas majonézes töltött kenyér Vajas majonézes töltött kenyér
Sokáig árválkodott ez a kis kenyerecske a fagyóban. És ezt találtam ki vacsira. Török Bahar -
Kenyér tekercs Kenyér tekercs
Semmi extra, csak egy finom melegszendvics újragondolva. Az alap ötletet az interneten láttam egy videóban. Mivel bármivel tölthető, mindenki a saját kedvére formálhatja. Bianca -
-
Töltött-sült kenyér Töltött-sült kenyér
Az interneten már több helyen is láttam ezt a töltött kenyeret, igazán jobb nevet én sem tudok kitalálni rá.Aki először megálmodta, annak viszont minden elismerésem, mert annyira egyszerű elkészíteni, viszont az eredmény valami fantasztikus. A hozzávalókat úgy variáljuk ahogy mi szeretnénk. Kovacs Dana (Danadi’s Kitchen)
További ajánlott receptek
Szöveges kommentek (8)
További szép napot kívánok neked! 🌸🌻🌹🍀🌼❤️