Tarhonyás hús

Elkészítés
- 1
A húst megmossuk, kisebb kockákra vágjukés a vöröshagymát is.
- 2
Egy megfelelő méretű edénybe betesszük az olajat és a vöröshagymát, megdinszteljük.
- 3
Ha jó a hagyma, betesszük a húst, és azt is fehéredésig kevergetve pirítjuk, majd meghintjük a pirospaprikával és felöntjük kevés vízzel. Ekkor beletesszük a paprikát, paradicsomot és megfűszerezzük. Fedőt rá, és kb. 1 órát pároljuk, főzzük, ha szükséges vizet öntünk rá. (Tulajdonképpen pörköltet csinálunk!)
- 4
Ha már közeledik az 1 óra letelte, egy jó nagy edényben kb. 5-6 ek olajat felforrósítunk, és beleöntjük a tarhonyát. Nagy lángon kevergetve szép barnára pirítjuk, és kb. 0, 5 l vízzel felengedjük, majd ízesítjük (ételízesítő vagy só). Fedő alatt főzzük, de gyakran megkeverjük. Kb. 10-15 perc múlva a tarhonyára öntjük a már viszonylag jól megpuhult húst, aminek azért még legyen szaftja.
- 5
Innentől kezdve gyakran ránézünk, megkeverjük, ha szükséges vizet pótolunk és sózzuk. Ha figyelmesek vagyunk, nem ég le. Kb. 20 perc kell a közös párolódáshoz, de a hústól is függ. Amikor már késznek érezzük, a feleslegesnek ítélt folyadékot elfőzzük (mi kicsit szaftosabban szeretjük, ez látszik a képen is).
Cooksnapek
Elkészítetted? Ossz meg róla egy Cooksnapet!
Top találat itt
Hasonló receptek
-
-
-
-
-
Tarhonyás hús, marhanyakból Tarhonyás hús, marhanyakból
Egyszerű és laktató egytálétel. Akkor az igazi, ha kicsit szaftos marad és nem szárad ki. Házi savanyúsággal a legfinomabb. kajakóma -
-
-
Tarhonyás hús pulykahúsból Tarhonyás hús pulykahúsból
Egyszerű és laktató egytálétel, bármilyen húsból készülhet. Akkor az igazi, ha kicsit szaftos marad és nem szárad ki. kajakóma -
Tarhonyás hús Tarhonyás hús
Kisfiam egyik kedvence. Ezt kérte ma ebédre. Szerintem nagyon egyszerű étel. Kovács Bea -
Tarhonyás hús Tarhonyás hús
Gyermekkorom kedvenc menza kajája. Én kicsit szaftosabban készítem, de így jobban csúszik, csak nyelni kell. 😁 Igazán finom és laktató egytálétel. Abariel -
További ajánlott receptek
Szöveges kommentek