Rakott kelkáposzta

Mikor a fiaimmal voltam állapotos, a világból ki tudtak volna zavarni vele. Ha megéreztem az illatát, rögtön rosszul lettem. Aztán később ez elmúlt, és azóta is szeretem. Most is nagyon finom lett, bátran fogjatok hozzá, mert ez egy igen sokszor kipróbált recept.
Rakott kelkáposzta
Mikor a fiaimmal voltam állapotos, a világból ki tudtak volna zavarni vele. Ha megéreztem az illatát, rögtön rosszul lettem. Aztán később ez elmúlt, és azóta is szeretem. Most is nagyon finom lett, bátran fogjatok hozzá, mert ez egy igen sokszor kipróbált recept.
Elkészítés
- 1
A káposztát négyfelé vágtam, forrásban lévő sós vízbe tettem. Néhány percig abáltam, majd elzártam alatta a tüzet. Közben a hagymákat apró kockákra vágtam, 1 teáskanál sóval, 2 kanál zsiradékon üvegesre pároltam. Ezután hozzáadtam a darált húst, s kavargattam, hogy mindenhol kifehéredjen, miközben persze kevés levet eresztett. Tovább kevergettem, s amikor már teljesen elfőtte a levét hagytam, 1-2 percig süljön. Ezután 1 teáskanál borsot, 2 teáskanál piros paprikát adtam hozzá.
- 2
Néhány percig hagytam így sülni, közepes tűznél, vigyázva, hogy a paprika ne égjen meg. A kelkáposzta negyedeket kivettem a főző edényből, s egy tálra téve, lecsöpögtettem. Közben megfőztem a rizst is, de nem teljesen készre. Enyhén roppanósra hagytam, s úgy adtam a húsos keverékhez. Ismét rövid ideig együtt rotyogtattam, majd félretettem.
- 3
A tepsit egy kanál zsírral kikentem, a tejfölt a tojásokkal, sóval, borssal, alaposan kikevertem. A lecsöpögtetett kelkáposzta levelekkel kibéleltem az alját. kb. 3 levél került egymásra ebből a mennyiségből. Erre a rizses-húsos keveréket tettem, igyekeztem szépen elegyengetni, majd a kikevert tejföl felével meglocsoltam.
- 4
A tetejére a megmaradt kelkáposzta leveleket tettem, a maradék tejfölt szépen rákentem. Közben a sütő már 200 C fokra felmelegedett, úgyhogy egyből mehetett a sütőbe. Elméletileg ezen a hőfokon, alsó-felső sütéssel, 40-45 perc alatt szép pirosra sül a teteje. Nekem közben vendégem érkezett, s az időről elfeledkezve, kb. 60 percig volt a sütőben.
- 5
Ilyen lett. Vagyis kicsit túlsült a teteje, de nem volt vele gond, jóízűen elfogyasztottuk. A fotó az utolsó pillanatokban készült. A tepsiben a maradék, amely vacsorára még kevésnek is bizonyult. Tudom, hogy a kelkáposzta megosztó étel, de szívből ajánlom, hogy készítsétek el, mert nagyon finom. A saját adagomat még kevés sóval meghintettem, mert nekem így jobban ízlett.
Cooksnapek
Elkészítetted? Ossz meg róla egy Cooksnapet!
Hasonló receptek
-
-
-
Rakott kelkáposzta Rakott kelkáposzta
A kelkáposzta sem maradhat ki a sorból! :) Kissné Zilahi Katalin -
Rakott kel Rakott kel
Gyerekkoromban nem tartozott a kedvenc ételeim közé, édesanyám sem készítette. Aztán felnőve ettem egy finomat, azóta én is készítem. Kétféle húsból szoktam apró csirkemell kockák, vagy darált sertéscomb. Most darált húsból készült.Bea Nyari
-
-
-
-
-
Rakott kelkáposzta Rakott kelkáposzta
Imádjuk a kelkáposztát, ja és a rakott ételeket is, még mindig. 😅😂 NaraVia -
-
-
További ajánlott receptek
Szöveges kommentek