Túrós rétes réteslapból

 Wagensommer Alexandra
Wagensommer Alexandra @cook_9569408

Első rétesem volt amit elkészítettem, siker garantált . 2 rúdhoz.

Megosztás

Hozzávalók

70 perc
2 rúd
  1. 8 dbréteslap
  2. 50 dkgtehéntúró
  3. 2 dbtojás
  4. 5 evőkanálcukor (ízlés szerint)
  5. 1 evőkanálvaníliás cukor
  6. 1 dbcitromból nyert citromhéj
  7. 1 csipet
  8. 2 evőkanálzsemlemorzsa
  9. 5 dkgvaj
  10. 1 dlnapraforgó olaj

Elkészítés

70 perc
  1. 1

    A töltelékhez a túrót villával jól összetörjük, hozzáütjük a tojásokat, hozzáadjuk a cukrokat, a citromhéjat, sót, és jól kikeverjük.
    A vajat felolvasztjuk, és hozzáöntjük az olajat.

  2. 2

    Az első tésztalapot megvizezett, kicsavart konyharuhára tesszük, az olvasztott vajjal-olajjal megcsepegtetjük, és ecsettel szétkenegetjük.

  3. 3

    Így folytatjuk 4 lappal, de az utolsóra már ne sok vajas olajat tegyünk.

  4. 4

    A zsemlemorzsát úgy szórjuk a tészta felénk eső szélére kb. 6 cm-es csíkra, mintha erősen sóznánk valamit, tehát ne nagyon.

  5. 5

    A morzsára rákanalazzuk a túró felét, egy kevés morzsát megint szórunk rá.

  6. 6

    A tészta feltekerését a konyharuha segítségével végezzük, de közben behajtjuk a tészta szélét (hogy ne folyjon majd ki a töltelék), és szépen feltekerjük.

  7. 7

    Kipapírozott tepsire rakjuk, és megkenjük a tetejét, oldalát vajas olajjal. Elkészítjük ugyanígy a második rétest is.

Recept szerkesztése
Statisztikák megtekintése
Megosztás
Ma Elkészítem
 Wagensommer Alexandra
Wagensommer Alexandra @cook_9569408
Közzétéve:

Top találat itt

Szöveges kommentek (5)

Falcsy
Falcsy @cook_Falcsy76
Kedves Alexandra! Köszönjük a remek receptet, a kisfiam mind a 10 ujját megnyalta utána... 🙏😊

Hasonló receptek