Joghurtos karfiolragu

Szeretem a karfiolt és mindig próbálom kicsit feldobni és íme ez lett belőle. 😉
Joghurtos karfiolragu
Szeretem a karfiolt és mindig próbálom kicsit feldobni és íme ez lett belőle. 😉
Elkészítés
- 1
A karfiolt rózsáira szedjük, majd sós vízben 12 percig főzzük.
- 2
A húst kis kockákra vágjuk, majd kevés olajon megpirítjuk. Közben beleszórjuk a köményt, erős pistát, koriandert, gyömbér, só, bors. Felöntjük erőlevessel amit kockából készítettem el.
- 3
Fedő alatt 10 percig pároljuk. Majd hozzáadjuk a karfiolt, borsót és kukoricát, hagymát amit vékony csíkokra vágunk.
- 4
Fedő nélkül, forrástól számítva 4 percig főzzük néha megkeverjük.
- 5
A keményítőt elkeverjük a joghurttal, kicsi vizet lehet hozzáadni ha túl sűrű, és a raguhoz adjuk. Lehet egy kanál tejföllel gazdagítani. Sózzuk borsozzuk.
- 6
Köretként a petrezselymes párolt rizst ajánlom hozzá. 😉😘
Cooksnapek
Elkészítetted? Ossz meg róla egy Cooksnapet!
Hasonló receptek
-
Csalamádé leves Csalamádé leves
Több, mint elég csalamádém volt itthon, törtem a fejem, mit kezdjek vele, aztán rájöttem, ha lehet savanyú káposztából korhely leves, miért ne lehetne csalamádéból is 😊 Moór Katalin -
Csípős-chilis húsgombócleves Csípős-chilis húsgombócleves
Szeretem a csípős ételeket, ezért addig formálgattam, míg egy finom tartalmas, laktató leves kerekedett ki belőle. Törzsök Éva -
Vegán chilis bab🧅🧄🥫🫘🌽🥘 Vegán chilis bab🧅🧄🥫🫘🌽🥘
Ma megpróbáltam hús nélkül készíteni. Egyáltalán nem hiányzik belőle, csak kicsit több fűszer kell bele. Nagyon finom lett. Szerintem ezután így fogom főzni 😋 Poropatichné Magdi -
Csokis chillisbab natur rizzsel és friss salátával Csokis chillisbab natur rizzsel és friss salátával
Csoki és chilli, már lehet találni recepteket ezekkel az összetevőkkel együtt, íme mégegy, ami számomra bevált! #2019 Hárs Anikó -
Finomfőzelék sült csirkecombbal Finomfőzelék sült csirkecombbal
Gyerekkorunk finomfőzelékje, egy kis kukoricával megbolondítva, ettől olyan édeskés, én szeretem...😉😉 Törzsök Éva -
-
Pokol tüzében sült csirke 🌶 Pokol tüzében sült csirke 🌶
Szeretem a csípős, extra csípős ételeket. Na ez is ilyen, szuper jó lett!!!😊😋 Törzsök Éva -
Rizses, darálthúsos enchiláda Rizses, darálthúsos enchiláda
Burrítónak indult de enchiláda lett belőle#aranykoteny23 Poropatichné Magdi -
Ha karfiolra vágynàl….és konyhatündér vagy. Ja! Nem :) Ha karfiolra vágynàl….és konyhatündér vagy. Ja! Nem :)
Karfiolt szerettem volna enni és egy csomó recept átnézése és tesztelgetése után ez jó lett :) Ágnes Cigerli -
Joghurtos salátaöntet Joghurtos salátaöntet
Gyorsan szerettem volna valamivel feldobni a salátámat. Nem egy bonyolult recept, de remélem valakinek ötletet ad. ☺️ Kaczurné Barabás Mariann -
Csípős, körözöttes tócsni! 😋👌 Csípős, körözöttes tócsni! 😋👌
Gondoltam ki próbálom hogy milyen ízű, csípős körözöttel a tócsni, és meg kell hogy mondjam ez valami fantasztikus! Sokkal jobban meg éri mint csak tejföllel és jó nagy adagot lehet csinálni belőle! Szóval próbáljatok ki, nem fogtok csalódni! Dettike 😄 -
Brokkolis húsos-gerslis "vakondtúrás torta" Brokkolis húsos-gerslis "vakondtúrás torta"
Íme egy finom ebéd, merjünk változtatni, játszunk egy kicsit az ízekkel......😉😋 Törzsök Éva
További ajánlott receptek
Szöveges kommentek