Csokis zabfalatok

Párom édesanyja mindig sütött nekünk ebből a finomságból mikor mentünk haza, mondta, hogy finom és egészségesebb is, mint a bolti kekszfélék. Megmutatta, hogy kell készíteni. Remélem nektek is tetszik. :)
Csokis zabfalatok
Párom édesanyja mindig sütött nekünk ebből a finomságból mikor mentünk haza, mondta, hogy finom és egészségesebb is, mint a bolti kekszfélék. Megmutatta, hogy kell készíteni. Remélem nektek is tetszik. :)
Elkészítés
- 1
A mogyorót száraz serpenyőben, kevergetve, pár perc alatt megpirítom. Aprítógépbe teszem és ledarálom. (Nekem kicsi az aprítóm, ezért több részletben sikerült.)
- 2
A zabpelyhet is beleteszem az aprítóba és ledarálom.
- 3
Ha kész, minden száraz alapanyagot egy nagy tálba rakok, elmorzsolom benne a vajat (fontos hogy a hűtőből kivett, hideg vajat használjunk), hozzáadom a tojásokat és a 8 evőkanál mézet.
- 4
Összegyúrom az egészet jó alaposan, hogy minden egyenletesen eloszoljon a tésztában.
- 5
Fóliával letakarom és fél órára beteszem a hűtőszekrénybe.
- 6
Ezután előkészítek egy sütőpapíros tepsit, a masszából kicsit benedvesített kézzel, dió nagyságú golyókat készítek, majd egy bevizezett villával lelapítom kicsit (lehet használni keksz nyomdát is, de ez egyszerűbb).
- 7
Előmelegített, 190 C fokos sütőben 10-12 percig sütöm.
- 8
Fémdobozba téve napokig eláll, puha, omlós állaga lesz. Persze ha még aznap el nem fogy. Kávé, tej, tea mellé isteni és nem utolsó sorban egészséges nasi.
- 9
Jó étvágyat kívánok hozzá! :)
Hasonló receptek
-
Zabkeksz (cukormentes, teljes kiőrlesű, low carb) Zabkeksz (cukormentes, teljes kiőrlesű, low carb)
Nagyon finom zabkeksz, ami sokkal egészségesebb bolti társainál. Reggelire, útravalónak vagy csak úgy. Sokáig eláll, így mindig van nassolnivaló a reggeli kávé mellé. Cukorbetegek, diétázók ki ne hagyják. :) Ha tetszett a receptem, kövessétek a blogom, ahol további recepteket, cikkeket olvashattok Timu (Zsengezsálya gastroblog) -
Rusztikus csokis muffin Rusztikus csokis muffin
Ez a 2. muffin receptem, remélem, tetszik! palacsinta_ -
Maxi king torta Maxi king torta
Remélem, hogy nektek is pont anyira fog ízleni, mint nekünk. 😘 Berei Kitti -
Zabpelyhes palacsinta 🥞 Zablisztes palacsinta reggelire Zabpelyhes palacsinta 🥞 Zablisztes palacsinta reggelire
Ha könnyű és tápláló reggelire vagytok, akkor zabpelyhes palacsintát tudok ajánlani nektek 😘 A YouTube csatornámon videót is találhattok hozzá nutrition_ka néven. Remélem tetszik a recept, jó étvágyat hozzá🤗 nutrition_ka -
-
Piskóta teljes kiőrlésű lisztből Piskóta teljes kiőrlésű lisztből
Mindig, ha egy kis sütire vágytunk, anyu gyorsan sütött egy kis piskótát. És a mai napig így van. :) #csaladirecept Viola Menyhárt -
Cukkinis brownie Cukkinis brownie
Ki gondolná, hogy cukkiniből browniet is lehet készíteni? Pedig nagyon finom lesz a végeredmény, senki nem fogja észrevenni, hogy cukkini van a sütiben, és így sokkal egészségesebb is! Varga Reni -
Csokis-kókuszos zabpelyhes keksz Csokis-kókuszos zabpelyhes keksz
Ez egy tipikus nyaralós nasi nálunk. Hazai, csokis, ropogós, olcsóbb mint a bolti. Ha csak magunknak csinálom, egy kis cukrot kifelejtek belőle. 😁Hogy ne legyen unalmas, lehet beletenni a kókusz helyett diót, mogyorót, mandulát vágva. Ebből többet felvesz, mint kókuszból. #edessutemeny Dorka -
Csokis-banános muffin tk. lisztből Csokis-banános muffin tk. lisztből
Sokféleképpen variálható, a banánoktól nagyon szaftos muffin a végeredmény. Bettina Varga -
Szilvás gombóc Szilvás gombóc
Egyik kedvenc ételünk receptjét hoztam el most nektek ! Remélem nektek is annyira fog ízleni mint nekünk! Finom cukros kakaóval megszórva! Brigi Nagy -
Lávasüti 🍫 - teljes kiőrlésű, cukormentes Lávasüti 🍫 - teljes kiőrlésű, cukormentes
Mivel a párom sajnos cukorbeteg, így igyekszünk áttérni az egészségesebb desszertekre, ételekre. Eleinte nagyon szkeptikus volt, ha cukormentes édességről volt szó, de ez a lávasüti őt is meggyőzte arról, hogy egészségesebben is lehet finomságokat készíteni és fogyasztani 😊. A recept Kókuszoslány konyhája oldaláról származik 😊. Zagyi Kitti-Kitti a konyhában
További ajánlott receptek
Szöveges kommentek