Mézes zserbó - nagymamám receptjei

Hétvégén nagymamám kincses dobozában nézegettem a recepteket. Hmmm, némelyiket szinte már el sem lehet olvasni, olyan régiek, "öregek" <3 Azt tudtam, hogy krémes sütit szeretnék készíteni. Összeszedtem azokat, amik nagyon megtetszettek első olvasásra, köztük ezt a mézes zserbót. Rengeteg receptnél feltüntette a mama, hogy kitől is van. Lásd: Szomszédasszony diósa, Tamás féle habcsók, Ferike Ildijének rétese ( Ferike a keresztfia volt ), Márta sajtos pogácsája, Rita egyszerű sósa. :) Azt nem írja, hogy kitől származik, de jó, olvasható állapotban akadtam rá erre a megsárgult papírlapra. Nem tudom milyen okból kifolyólag, de félve készítettem el a receptet. Valószínű a mai kor miatt, hisz se fotó, se hozzászólás nem volt, hogy milyen a süti. :) Amikor már szeletelni lehetett és megkóstoltuk, az valami csodás érzés volt! A férjem beleharapott azt mondta: olyan, mintha a mamám készítette volna!
A fotón látható kerámia angyalka a nagymamámé volt. <3
#2019
Elkészítés
- 1
A sütőt előmelegítjük 180 C fokra.
A tészta hozzávalóit összedolgozzuk, 5 részre osztjuk és egyenként kb. 30x35 cm-es méretű lapokat sütünk. A sütési idő pár perc, nálam 8-10 perc volt, de ez sütőfüggő!!! Kihűtjük. A lapokat egy sekély méretű, úgynevezett gáztepsiben sütöm. Nem a tepsi hátulján, ne kelljen vele kínlódni, nehogy lecsúszon sütés után. Ha megsült a tészta csak szépen rácsúsztatjuk a rácsra és kész is. :) - 2
Elkészítjük a krémet. A tojást simára keverjük a 2 púpos evőkanálnyi liszttel, 2 evőkanál porcukorral, kevés tejjel. Ha sima a masszánk hozzáöntjük a maradék tejet, folyamatos keveréssel sűsűre főzzük, kihűtjük.
- 3
A 16 dkg porcukrot a 20 dkg vajjal habosra keverjük, majd a kihűlt főzött krémmel elvegyítjük.
A krémet négy részre osztjuk, majd megkenjük a lapokat. - 4
A máz hozzávalóit simára keverjük, majd megkenjük vele a sütemény tetejét.
- 5
Hűtőbe tesszük és pihentetjük egy éjszakán át. Másnap szeleteljük.
Hasonló receptek
-
Mézes krémes - nagymamám receptje Mézes krémes - nagymamám receptje
Nagyim mézese és imádom, amióta az eszemet tudom :D Jó magam 30 éve sütöm. Nincs nélküle karácsony, húsvét. Anno a férjem azt mondta, hogy ő nem szereti a mézes krémest. Esetleg nézni, mert minden alkalommal ott topog amikor felvágom és nem győzi enni. :D TraRita -
Mézes krémes Mézes krémes
Férjem kedvence karácsonyi süteménye. Nem múlhat el karácsony mézes krémes nélkül! Ilyenkor az illatával az emlékek is visszatérnek! 🎄 Krékityné Bisztriczki Andrea -
-
Mézes házikó Mézes házikó
#karacsony2018Nem sikerült az elkébzelésem szerint, de már megfogadtam magamnak, hogy soha többé nem fogok építeni. Izabela Ráczová -
Mézes krémes Mézes krémes
Nálunk nagy kedvenc, nincs ideje állni egy napot, hogy megpuhuljon. Ahogy megpuhult már ettük. Többször fogom megcsinálni 😃😃 Veronika Vas -
Soros mézes (mézes zserbó) Soros mézes (mézes zserbó)
Van az a mondás, hogy nincs karácsony Kevin nélkül, hát nálunk az úgy van, hogy nincs karácsony soros mézes nélkül. Kb. 14 éves korom óta sütöm, ami azt jelenti lassan 20 éves hagyomány Leszkovárné Tamás Andrea (Finom ízek Andival blog) -
Mézes zserbó Mézes zserbó
Ezt a receptet anyósomtól mentettem el és sokszor láttam, ahogy csinálja. Aztán megpróbáltam egyedül és elsőre meglepően jól sikerült! Most már elmondhatom, hogy rengetegszer megcsináltam és már barátaim is kérték, süssem le nekik! Nagyon jó a tésztája, könnyű vele dolgozni!🙂 Ildikó Dobos-Németh -
Mézes zserbó ☕ Mézes zserbó ☕
Ükmamám, aki budapesti cukrászdában dolgozott egykor, jegyezte fel ennek a nagyon finom süteménynek a receptjét, amit anyai nagymamám a mai napig őriz. Megosztom veletek, készítsétek el, nem mindennapi ízvilág! A krém főzött, talán ettől olyan isteni finom... Jövő héten anyák napja, akár egy ilyen sütivel is köszönthetitek szeretteiteket!🌷 Vargáné Kőrösi Viktória 🎨 -
Mézes krémes recept, isteni finom Mézes krémes recept, isteni finom
Nagyon szeretem a mézes krémest, de soha nem készítettem, itt volt az ideje! :-) Via -
-
Mézes krémes Mézes krémes
Ezt a sütit már sokszor elkészítettem. Elkészítésekor ügyeljünk arra, hogy nem lehet azonnal szeletelni. Várjunk 1 napot, akkorra viszont már puha, "habkönnyű", nagyon ízletes lesz a sütink. Györgydeák Gabriella -
További ajánlott receptek
Szöveges kommentek (15)