
Csokis - meggyes piskótatekercs
Elkészítés
- 1
Kezdjük a piskótával, hogy legyen ideje kihűlni, majd miközben sül, készítsük el a meggyet ugyancsak a hűtés miatt. A piskóta bekeverése előtt készítsük elő és béleljük ki sütőpapírral a sütőnk legnagyobb tepsijét (amit gyárilag adnak hozzá). A tojásokat kettéválasztjuk, a fehérjét kemény habbá verjük. Ebbe mehet fokozatosan a tojások sárgája, a cukor, majd kb. 2 perc múlva a 3 kanál víz és - a gép fokozatát visszavéve - a liszt.
- 2
Folyamatosan működtessük a robotgépet. Akkor jó a tésztánk, ha buborékok jelennek meg a felszínén. Öntsük bele a formába, majd egyengessük el. 180 C fokos előmelegített sütőben süssük készre. Szép sárgás színű piskótát fogunk kapni. Kb. 15-20 perc a sütési ideje, de 15 percig ne nyitogassuk a sütőt, mert lelapul. Tűpróbával ellenőrizzük.
- 3
Nedvesítsünk be egy konyharuhát. Ha kész a piskóta, papírral fölfelé, fordítsuk rá, majd óvatosan húzzuk le róla. A nedves konyharuha segítségével szorosan tekerjük fel, majd hagyjuk hűlni.
- 4
Ezután kezdjük el a krémet. A krémhez a mascaponét összekeverjük a tejföllel, eritrittel és vaniliával majd hozzá keverem a meggyet és a reszelt csokit. Ha már minden készen áll, a piskótánkat kenjük meg a töltelékkel majd tekerjük fel, és minimum 2 órára tegyük hűtőbe.
Cooksnapek
Elkészítetted? Ossz meg róla egy Cooksnapet!
Hasonló receptek
-
Fitt piskótatekercs Fitt piskótatekercs
Könnyen és gyorsan elkészíthető finomság. A túró helyett lehet bele lekvárt is tenni. Ki hogy szereti. Nikolett Molnár -
Csokis tejfölös meggyes torta Csokis tejfölös meggyes torta
#azénkönyvem A piskóta az olajos piskótareceptem alapján készült. Török Bahar -
Kókuszkrémes piskótatekercs (glutén- és cukormentes) Kókuszkrémes piskótatekercs (glutén- és cukormentes)
Habos krémes könnyű piskótatekercs. Kókuszfüggőknek kötelező 😉 Kb. 12 szelet lesz ebből az adagból. Húsvéti vendégvárónak is tökéletes 😃 Vivien Nagy Dr. -
-
Kókuszos piskótatekercs Kókuszos piskótatekercs
Megint piskótatekercs... mert imádom! Sütni is, enni is. :) Edit -
Csokoládékrémes piskótatekercs Csokoládékrémes piskótatekercs
Egyszerűen elkészíthető, nagyon finom sütemény ami garantáltan még aznap elfogy😊. Szabina Szűcs -
Cseresznyés-habos piskóta (cukormentes) Cseresznyés-habos piskóta (cukormentes)
Könnyű nyári édesség 😋🍒. Természetesen más ízű lekvárral is finom. Angelkee -
-
-
-
Tiramisu torta, ahogy én szeretem Tiramisu torta, ahogy én szeretem
Lágy krém, ami elvarázsol könnyű légies recept. Oláh Timi
További ajánlott receptek
Szöveges kommentek