Piskótatekercs

Finom desszert, aminek a töltelékét bátran variálhatjuk, de akár mázzal is bevonhatjuk és díszíthetjük.
Piskótatekercs
Finom desszert, aminek a töltelékét bátran variálhatjuk, de akár mázzal is bevonhatjuk és díszíthetjük.
Elkészítés
- 1
A tojásokat kettéválasztjuk. A fehérjéhez adunk 4 ek kristálycukrot, amikor már habosodik, valamint 1 ek citromlevet és ezekkel együtt szép fényes, kemény habot verünk. A tojások sárgájához hozzáadjuk a 3 ek kristálycukrot, a vanília kivonatot és addig verjük, amíg kifehéredik és jó buborékos lesz. Ezt követően a sárgáját óvatosan hozzákeverjük a fehérjéhez.
- 2
A citrom héját, valamint a lisztet óvatosan elvegyítjük a masszában úgy, hogy ne essen össze a hab.
- 3
Sütőpapírral borított tepsire simítjuk, majd 180°C-ra előmelegített sütőben addig sütjük, amíg világosbarna színt kap.
- 4
A sütőpapírt óvatosan lehúzzuk róla, majd még melegen konyharuha segítségével feltekerjük.
- 5
Amíg hűl, elkészítjük a pudingot a csomagoláson található leírás szerint. Ha kihűlt a piskóta, beletöltjük a sűrű pudingot. A pudingot fokozatosan adagoljuk, majd feltekerjük. Minimum egy órát hagyjuk dermedni a pudingot, majd éles késsel felszeleteljük. Ízlés szerint porcukorral díszíthetjük.
Cooksnapek
Elkészítetted? Ossz meg róla egy Cooksnapet!
Hasonló receptek
-
Kókuszos piskótatekercs Kókuszos piskótatekercs
Ebéd utáni desszert, melynek sikere volt a családban. #2019 Marilla -
Gluténmentes piskótatekercs baracklekvárral Schär Mix C lisztből Gluténmentes piskótatekercs baracklekvárral Schär Mix C lisztből
Gyerekkoromban szerintem sokunk nagy kedvence volt ez az egyszerű, de nagyszerű desszert. Gluténérzékenyként sem kell az ilyen finomságokról lemondanunk. Ezért is igyekeztem ezt a régi retro édességet megalkotni gluténmentes kivitelben a Schär Mix C segítségével.Gábor Easyfood
-
Piskótatekercs recept zabpehelylisztből Piskótatekercs recept zabpehelylisztből
Eddig kizárólag búzalisztből készítettem piskótát, régóta tervben volt kipróbálni zabpehelyből. Voltak kételyeim az állagot és az ízt illetően, de meggyőzött, mostantól így fogom készíteni. A tölteléket bátran variálhatjuk. Gázsütő tepsijét használtam. Vivien Nagy Dr. -
Baracklekváros piskótatekercs Baracklekváros piskótatekercs
Nagyon egyszerű, gyorsan elkészíthető, és finom sütemény. 😊 Erika Gazdagné -
Citromos, kókusz bundájú nyuszi kekszek Citromos, kókusz bundájú nyuszi kekszek
Ezt a receptet már tini korom óta őrizgetem, még akkoriban találtam egy régi Nők Lapja receptes rovatában. Nagyon finom ízletes kekszek lesznek. Gyerekeknél biztos a siker és bevonhatjuk őket bátran az elkészítésbe is. Nálunk bevált ez a recept, érdemes kipróbálni. Ófi🍰 -
Grízes-kókuszos krémes Grízes-kókuszos krémes
#glutenmentes #tejmentesCsoki mázzal készült, de az nem sikerült így a receptbe nem került be! Turine Paksi Diana -
Citromos 🍋joghurtos gyors süti 🍮fagyival 🍧karamellel! 👌 Citromos 🍋joghurtos gyors süti 🍮fagyival 🍧karamellel! 👌
Amióta jó a sütőm egyfolytában sütök! 😂Annyira élvezem, főleg azt hogy jól is sikerül! 😍 Annyira örülök neki! Hihetetlenül finom ez a süti, citromos és citrom mázzal készítettem! Dettike 😄 -
Édes tallér Édes tallér
Bár, az igazi kedvencünk a sajtos - magos tallér, de jó bekapni néha egy-egy ilyen édeset is. Merthogy nagyon finom, kellemes ízű, illatú ropogtatni való. Kávé, fagylalt, puding mellé a legfinomabb kísérő. Szabad Antalné /Juditmama -
Túrós rózsapogácsa Túrós rózsapogácsa
Elsőre kicsit bonyolultnak tűnhet az elkészítése, de megéri, hiszen egy hétköznapi péksüteményt kínálhatunk nem mindennapi formában! A tölteléket kedvünkre variálhatjuk, ízlés szerint! Pár nap elteltével is még puha marad, így akár uzsonnának is tökéletes, ha elcsomagoljuk az iskolába! Mérete is szabadon állítható, így 12 nagyobb vagy 16 kisebb rózsát kapunk! Bátran ajánlom azok számára is akik már unják a hagyományos süteményeket!Juhász Barbara
-
Kókuszos zabpelyhes keksz Kókuszos zabpelyhes keksz
Kókuszos zabpelyhes keksz, amit nagyon gyorsan elkészíthetsz. Akár csak délutáni nasinak, akár vendégvárónak is megállja a helyét. A zabpehely, amit tartalmaz, csak könnyűvé teszi a keksz állagát. A teteje tetszés szerint lecsorgatható csokoládémázzal, de anélkül is nagyon finom. Csak ajánlani tudom...# 2019 Fehér Katica -
További ajánlott receptek
Szöveges kommentek