Gyerekkoromban, anyám minden ünnep alkalmával valami isteni juhtúrós pogácsát sütött! Öcsémmel olyan ütembe ettük, ahogy kivette a tepsit a sütőből. Ahogy kitette a tálba, már egy szem sem volt belőle. Egyszer anyám megunta, hogy a vendégeknek soha nem marad egy darab se, és cselhez folyamodott! Amikor hazaértünk a suliból, már az utca végén éreztük a frissen sült pogácsa illatát. Rohantunk haza, de pogácsa sehol! 😢 Kérdeztük, anyánkat, hogy hová rejtette a pogácsákat, mert minket nem tud átverni, érezzük az illatát! "Átvittem a Csöpi nénihez" jött a válasz. Anyánk elment a boltba, de mi még mindig éreztük a frissen sült pogácsa illatot, és elkezdtük keresni. Kisvártatva a padláson meg is találtuk, és betoltuk az egész tepsivel. Másnap jöttek a vendégek, anyám kereste a pogácsákat, de sehol nem találta! Kérdőre vont minket, hogy hol van! "Háát?! Mi i találtunk egy tállal, de azt hittük, hogy a többit átvitted a Csöpinénihez, nehogy megegyük, és ez csak a maradék"! Dehogy vittem át! Az volt az összes!! 😱 Aznap a vendégek csak ropit ettek.

Ez az a pogácsa, amit ha elkezdesz enni, akkor képtelenség abbahagyni, annyira finom. Amióta anyám átment a szivárvány hídon, azóta magamnak sütöm, de a gyerekeim elől nekem is "át kell vinnem a Csöpinénihez", mert máskülönben a vendégeknek egy szem se maradna! 🤗😜