Tepsiben sült pangasius halacska egyszerűen

Találtam a mélyhűtőben egy csomag ilyen halacskát árválkodni, úgyhogy gondoltam elkészítem, ne árválkodjon már tovább. Fincsi lett és nagyon hamar készen van. Szeretettel ajánlom!
Tepsiben sült pangasius halacska egyszerűen
Találtam a mélyhűtőben egy csomag ilyen halacskát árválkodni, úgyhogy gondoltam elkészítem, ne árválkodjon már tovább. Fincsi lett és nagyon hamar készen van. Szeretettel ajánlom!
Elkészítés
- 1
Az olajat a fűszerekkel és egy kevéssel a citrom levéből összekeverjük.
- 2
Egy tepsit vagy sütőedényt kipapírozunk, majd beleöntjük a fűszeres olajat vagy zsiradékot.
- 3
Beleforgatjuk a halacskákat, hogy mindkét oldalon legyen rajtuk fűszer.
- 4
A citromot feldaraboljuk (mindegy milyen formára) és a halacskák tetejére tesszük. Majd lefóliázzuk az egészet.
- 5
200 fokra előmelegített sütőbe toljuk 15 percre, úgy, hogy az utolsó 5 perc előtt már levesszük róla a fóliát. Ha kivettük a sütőből a citromok levét facsarjuk rá és hagyjuk így egy 5 percet állni. (Vigyázzunk, mert a citromok is melegek lesznek!)
- 6
Megvárjuk míg kicsit lehűl és ehetjük is. Nálunk most vegyes körettel lett tálalva, de ezen természetesen mindenki saját ízlése szerint változtathat. Jó étvágyat kívánok!
Top találat itt
Hasonló receptek
-
Csőben sült palacsinta batyuk Csőben sült palacsinta batyuk
Maradt pár palacsintám és gondoltam legyen valami fincsi rakott, sós sült dolog belőle. Fincsi is lett. Szeretettel ajánlom! CieM -
Tárkonyos-fokhagymás répaleves Tárkonyos-fokhagymás répaleves
Az iskolában répaleves volt és hát az első kérdés hazaérkezve az volt, hogy tudnék-e esetleg én is olyat, mert az annyira fincsi volt. Megpróbáltam hát, de megtoldottam egy kis tárkonnyal is mert most sok termett és nagyon szeretjük, a fokhagymát meg mindenhez tudnánk enni és ugye nagyon egészséges is. Végül is nagy sikere lett. Állítólag "Jobb volt, mint a suliban." 😉. Szeretettel ajánlom, főleg hideg, őszi 🍁napokra! CieM -
Zöldségben pácolt, zöldségen sült pecsenye Zöldségben pácolt, zöldségen sült pecsenye
Egy kevés maradék zöldség egy hirtelen jött ötlet, ennyi. Fincsi lett, elfogyott. Szeretettel ajánlom! CieM -
Fűszeres pangasius filé Fűszeres pangasius filé
Egyszerűen és gyorsan elkészíthető, ízletes hal recept. Bátran ajánlom azoknak is, akik nem rajonganak a tengeri halakért, mert a pangasiusnak nincsen intenzív íze, ebben a receptben kifejezetten a fűszerek dominálnak.Ingyombingyomtalibe
-
Rizsen sült csirkecombok Rizsen sült csirkecombok
Egy török recept adta az ötletet, de kicsit "magyarabbul" közelítettem meg a család ízléséhez illeszkedő fűszerezéssel. Nagyon, nagyon finom lett és szuper praktikus is mert a köret és a husi együtt készül mindkettő tele ízzel és aromával. Szeretettel ajánlom! CieM -
Tejfölös karalábé krémleves Tejfölös karalábé krémleves
Volt még két szép karalábé a kertben, úgy döntöttem legyen leves, de ne a hagyományos, hanem krémleves. Nagyon finom, laktató étek lett. Szeretettel ajánlom! CieM -
Töltött húsi tekercs tárkonyos-fokhagymás szósz alatt sütve Töltött húsi tekercs tárkonyos-fokhagymás szósz alatt sütve
Felmerült a családban a kérdés, hogy mikor lesz megint húsi tekercs úgyhogy gondoltam akkor majd hétvégén lesz. Viszont közben a tárkonyt is szerettem volna szerepeltetni az ételben valahogy úgyhogy kitaláltam, hogy akkor legyen egy finom szósz is, amiben pácolódik és majd sül is. Kb. ennyi a sztori. Nagyon finom lett. Szeretettel ajánlom! CieM -
Citrusos Pangasius Citrusos Pangasius
Gyümölcsöző halfilé, egy kis egzotikus burgonyával megspékelve, ugyanis a burgonya is kitűnően átvette a citrusfélék aromáját és csak úgy harmonizál az egész tányér. Ha egy kis különlegességre vágysz. Ági Zádori -
Pangasius filé kukoricás- búzalisztes panírban Pangasius filé kukoricás- búzalisztes panírban
Ha nem számítjuk a krumpli főzési idejét és a fűszeres pihentetést, 30 perc alatt elkészül. Friss káposzta savanyúsággal tálaltam Csiki Piroska -
Csirkemell falatok fűszeres tejfölös-sajtos kabátkában 🐔 Csirkemell falatok fűszeres tejfölös-sajtos kabátkában 🐔
Mai ebédünk volt. Gondoltam ha már ilyet kért a család legyen valami más, mint a megszokott pipifalat. Siker volt el is fogyott mind. Szeretettel ajánlom! CieM -
Gyors zöldséges lángoska Gyors zöldséges lángoska
Gyors vacsi "rejtett" zöldségekkel mert az enyéimmel másképpen nagyon kell küzdeni, hogy a zöldségeket megegyék így viszont állítólag "vidámabb"🤔😃, plusz az ilyen lángoskák/mackók nálunk nagyon mennek ezért igyekszem mindig valami újat beléjük csempészni, hogy ne mindig ugyanolyanok legyenek. Szeretettel ajánlom finnyásoknak és nem finnyásoknak egyaránt!😉 CieM -
Újhagymás-bébispenótos lepény Újhagymás-bébispenótos lepény
Kezd szépülni a spenót a kertben. Még elég kicsik, de nem bírtam ki, hogy már valami finomat ne csináljak belőlük. Fincsi kicsit ilyen mindent bele lepény lett a végeredmény. Szeretettel ajánlom! CieM
További ajánlott receptek
Szöveges kommentek