Elkészítés
- 1
A halak most a fagyóból érkeztek, nyári fogás, vegyesen keszeg, kárász és bodorka. Akadtak kincsek is, haltej és ikra formájában. A főzéshez egy 8 l-es edényt használtam.
- 2
A kisebb, vékonyabb halakat feldaraboljuk (a vastagabbak, nagyobbak mennek szeletnek) és a felaprított hagymára helyezzük őket. Besózzuk és felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje. Magas hőfokon szétfőzzük (a hőfok végig maradjon magas).
- 3
Közben ízesítjük őrölt borssal és 2 púpos evőkanál pirospaprikával. A paprikát nem kell elkeverni, hagyjuk, hogy átnedvesedjen és elvegyüljön magától.
- 4
Miután a hús teljesen lefőtt a csontokról, átpaszírozzuk a sűrű pépet. Érdemes min. 2x, de inkább 3x megismételni a műveletet.
- 5
A paszírozás után visszamaradt levet (ami azért így is elég sűrű) a főzőedénybe visszaöntjük és még 1 ek pirospaprikával ízesítjük, színesítjük. Ezután- a sűrűségétől függően- kb. dupla mennyiségig vízzel felhúzzuk és felforraljuk.
- 6
A nagyobb halakat feldaraboljuk, beirdaljuk, besózzuk, majd az ikrával, haltejjel a léhez adjuk és összefőzzük. Vigyázzunk, itt már nem a szétfőzés a cél, így a halnak kevesebb főzés is elég.
- 7
Mikor a halszeletek is szépen kifehéredtek, már csak annyi a dolgunk, hogy pár szelet puha kenyérrel vagy tésztával elfogyasszuk a művünket. Jó étvágyat!
Kulcsszavak
Hasonló receptek
További ajánlott receptek

















Szöveges kommentek