Nagypénteki halászlé

Mivel ma nem várunk vendégeket, ezért kis adag készült. Ezért nem bográcsban főtt. Házilag gyúrt tésztával esszük, Tolna megyében így szokás.
Nagypénteki halászlé
Mivel ma nem várunk vendégeket, ezért kis adag készült. Ezért nem bográcsban főtt. Házilag gyúrt tésztával esszük, Tolna megyében így szokás.
Elkészítés
- 1
A halat a főzés megkezdése előtt pár órával jól besózzuk. Állni hagyjuk.
- 2
1-2 óra elteltével ráöntünk egy jó pohár bort.
- 3
A halat tovább hagyjuk állni. A vöröshagymát felaprítjuk, egy kis vízzel összeturmixoljuk.
- 4
Beletesszük a halat az alatta összegyűlt folyadékkal együtt. Felöntjük annyi vízzel, amennyi szűken ellepi.
- 5
Nagy lángon főzni kezdjük. Ha felforrt, beletesszük az őrölt paprikát.
- 6
Közben elkészítjük a tésztát. Egy tálba tesszük a lisztet (személyenként kb. 10 dkg), 3 tojást, 2 tk sót.
- 7
Kézzel kezdjük összeállítani, apránként annyi vizet adunk hozzá, hogy éppen összeálljon. Nagyon kemény tésztát kell kapnunk. Ha lágy, nehezen lehet majd metéltre vágni.
- 8
Ha szép simára kidolgoztuk, két cipóra osztjuk, így könnyebb vele bánni.
- 9
Addig hagyjuk csak állni, míg a tészta főzővizét feltesszük a gázra kevés sóval.
- 10
Ezután a tésztát nyújtófával kinyújtjuk.
- 11
Ha jó kemény a tésztánk, alig kell egy picit lisztezni és jó nehéz elnyújtani.
- 12
Kb. 2 mm vékonyra nyújtjuk. 4-6 cm széles csíkokra vágjuk. A csíkokat egymásra tesszük és metéltre vágjuk.
- 13
Mire az összes tésztát kinyújtjuk és felvágjuk, felforr a főzővíz.
- 14
Ha lobogva forr, beletesszük a tésztát. Ha feljön a víz tetejére a tészta, akkor megfőtt.
- 15
Szűrővel kiszedjük egy tálba. Fogyasztásig többször átkeverjük, forgatjuk, akkor nem áll össze, annak ellenére sem, hogy nem mostuk le, nem olajoztuk-zsíroztuk.
- 16
Tálalhatjuk a halászlét a tésztával. Jó étvágyat!
Hasonló receptek
További ajánlott receptek


















Szöveges kommentek