Töltött palacsinta újragondolva
Anyukám receptjét kicsit újragondoltam és így gluténmentes és a lehető legkevésbé zsíros. Isteni finom, megéri a ráfordított időt.
Töltött palacsinta újragondolva
Anyukám receptjét kicsit újragondoltam és így gluténmentes és a lehető legkevésbé zsíros. Isteni finom, megéri a ráfordított időt.
Elkészítés
- 1
A hagymát apróra vágjuk és olajon üvegesre pároljuk. Majd mikor már úgy ítéljük meg, hogy jó a darált húst beletesszük. Sót adunk hozzá és felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje. Fedő alatt készre főzzük.
- 2
Közben míg a hús puhul elkészítjük a palacsinta tésztát. A tojásokat, az olajat a sót és a joghurtot egy edénybe tesszük és jó alaposan összekeverjük, majd a liszteket is hozzáadjuk és belekeverjük. Ne ijedjünk meg, sűrű lesz, folyamatosan adagoljunk hozzá a szódavizet, míg eléri a megfelelő állagot. Ezt követően süssük ki a palacsintákat.
- 3
Ha a hús megfőtt (ne maradjon víz rajta) kicsit tegyük félre hűlni. Keverjük össze a risztejszínt a cayenne borsot a mustárt egy edényben. Majd ha a hús már hűlt adjuk hozzá és keverjük el.
- 4
Vegyük elő a Mackó sajtot kb. fél dobozra lesz majd szükségünk. Vékony szeleteket vágunk belőle és a palacsinta közepére helyezzük. A húsból kb. egy evőkanálnyit a sajtra teszünk. A palacsintát oldalról behajtjuk és feltekerjük.
- 5
Miután az összes palacsintát elkészítettük (kb. 14-16 db lesz), bepanírozzuk a palacsintákat és kókuszolajban kisütjük. Ügyeljünk rá, hogy ne süssük túl sokáig mert hamar megég.
- 6
Miután kisütöttük a palacsintákat elkészítjük a tartárt hozzá. A fentebb felsorolt alapanyagokat összekeverjük egy tálban. Folyamatosan kóstolgassuk, nehogy túlsózzuk, borsozzuk. Közben a rizst is főzzük meg, valamint készítsük el a salátát.
- 7
Tálaljuk ki. Jó étvágyat mindenkinek!
Kulcsszavak
Hasonló receptek
További ajánlott receptek















Szöveges kommentek