Erdei gyümölcsös, mascarponés torta

Ezt a tortát egy kedves barátnőmnek készítettem a születésnapjára. Nagyon izgultam, mert ez volt a 2. fondantborítású tortám. Persze nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, de így is nagy örömöt szereztem vele az ünnepeltnek. :)
Erdei gyümölcsös, mascarponés torta
Ezt a tortát egy kedves barátnőmnek készítettem a születésnapjára. Nagyon izgultam, mert ez volt a 2. fondantborítású tortám. Persze nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, de így is nagy örömöt szereztem vele az ünnepeltnek. :)
Elkészítés
- 1
A piskótához a tojások fehérjét felverjük a sóval, majd a cukrot hozzáadva kemény habbá verjük.
- 2
Beletesszük a tojások sárgáját, az olajat és a szódabikarbónát, amivel szintén tovább verjük, de csak addig, amíg a tojássárga és az olaj teljesen elkeveredik a fehérjében.
- 3
Végül, kanállal óvatosan beleforgatjuk a lisztet, hogy a hab ne törjön meg.
- 4
Kivajazott, lisztezett, 26 cm-es tortaformába öntjük, elsimítjuk, és 180 C fokon, alsó-felső sütésen aranybarnára sütjük kb... 30 perc alatt, de ez sütőtől függő. Kihűtjük, majd 3 lapra vágjuk.
- 5
Az erdei gyümölcsöt kiolvasztjuk, lecsepegtetjük és botmixerrel összetörjük.
- 6
A mascarponét simára dolgozzuk a kétfajta cukorral, majd összedolgozzuk a gyümölccsel.
- 7
A zselatint kevés vízben simára keverjük, majd a mikróban felolvasztjuk, kicsit kihűtjük és hozzáadjuk a gyümölcsös krémhez.
- 8
A habtejszínt keményre felverjük és óvatosan a krémünkhöz adagoljuk,
- 9
A 2 piskótalapon elosztjuk a krémet és a 3. lappal beborítjuk.
- 10
Hűtőbe tesszük, amíg elkészítjük a vajas krémet.
- 11
Ahány dkg porcukor, ugyanannyi, szobahőmérsékletű vajat, (én 30-30 dkg-ot használtam) habosra keverünk, majd a lehűtött tortát egyenletesen megkenjük vele és legalább negyed órára ismét a hűtőbe tesszük.
- 12
Végül fondanttal, vagy más cukormasszával burkoljuk be és díszítsük fel fantáziánk szerint a tortát.
- 13
(A strasszkő és a gyertyán kívül, minden ehető..cukormasszából készítettem a díszeket.)
Hasonló receptek
További ajánlott receptek



Szöveges kommentek