A burgonyát meghámozzuk, felkockázzuk és sós vízben megfőzzük. Miután megfőtt ráteszem a vajat, ízlés szerint sót, őrölt köményt és a szerecsendiót, majd összeforgatom, összetöröm. Félretesszük kihűlni.
2
Miután kihűlt hozzáadjuk a tojások sárgáját a lisztet, a keményítőt és összedolgozzuk.
3
Gombócokat formálunk.
4
Sós vízben addig főzzük, míg feljönnek a víz tetejére. Sült húsokhoz, pörköltekhez kíváló köret. Jó étvágyat!
Sziasztok!2 testvérem van én a célkeresztben középsőként érkeztem,éltem boldog,vidám gyerekkoromat. 9éves korom óta főzök. A mi generációnkban még mindenkinek megvolt a "feladata" a családban. Engem már korábban is érdekelt a "konyhaművészet" mindíg boltosat és háztartásosat játszottunk a környéki gyerekekkel,unokatesókkal.Folyton a konyhán "sertepertéltem" amikor még fel sem értem a pultot. 9éves koromban mikor anyukám lázas,infulenzás lett,megérdezte,hogy érzem e úgy,hogy el tudom készíteni négyünknek az ebédet?Sóska volt. Sose feledem mit műveltem a konyhával,de elkészült😂 16évesen a helyi hamburgeres bódéban kötöttem ki minden nap iskola után. Ugyan nem vettek fel a venéglátó iskolába(a tanulmányi eredményeim miatt🤣🤣🤣) de sose hagytam fel a főzés iránti szenvedélyemmel! Egy régebbi közösségi receptgyűjtö oldalra töltöttem fel recepeket. Mikor az időm engedte beiratkoztam egy okj tanfolyamra,ahol szakmai bizonyítványt szereztem. Egyszer szerepeltem a paprika tvben a tájföld című műsorban. Rövid ideig dolgoztam étteremben,mert anyaként a családdal összeegyeztethetetlennek bizonyult számomra ez a szakma(időbeosztás miatt). Azóta a családtagokat örvendeztetem a látványos és ízletes ételeimmel,ma és persze önmagam,valamint most már a cookpadnek köszönhetően titeket is! Nem adom fel a gyerekkori álmomat! Egyszer valami nagyot fogok alkotni a saját kifőzdémben,éttermemben,de mindenképp a gasztronómiában♡ a megvalósításig gyűjtök és néha lottózom😁😊😉😂
Kedves Edina! Örülök ennek a receptnek, mert eszembe juttatad, hogy gyerekkoromban Anyukám mindig ezt készítette a vadashoz és nagyon finom volt vele. A bátyámmal mi gyúrtuk a gombócokat,igaz, kisebbeket, de 120 db körülit gyúrtunk alkalmanként. :D Nem volt meg a receptje, így köszönet érte, el fogom készíteni. :)
Szöveges kommentek (5)