Cserépben sült sajtos Patisszon Cuvee

Mindent, ami fehér és sárga színű volt bedobáltam a cserépedénybe, meglocsoltam egy fehér cuvee-vel és már az illatára is összeszaladtak a ninják a konyhában! Még a húsevők is, pedig ez most vega lakoma lett!
Cserépben sült sajtos Patisszon Cuvee
Mindent, ami fehér és sárga színű volt bedobáltam a cserépedénybe, meglocsoltam egy fehér cuvee-vel és már az illatára is összeszaladtak a ninják a konyhában! Még a húsevők is, pedig ez most vega lakoma lett!
Elkészítés
- 1
A patisszonokat megtisztítom, magját kivájom, felkockázom a ninjakardommal! Ha fiatalkák és zsengék, akkor meghagyom a héjukat, ellenkező esetben éles pengémmel körbehántom! Lesózom, míg a többiekkel is végzek!
- 2
A burgonyát éles kardommal megpucolom, felkockázom és egy beáztatott cserépedénybe hajigálom, majd meghintem a fűszerekkel ízlés szerint. Öntök alá kevés vizet, hogy érintőlegesen elfedje!
- 3
Rárakom a patisszonokat és iszom egy pohár bort! Miközben újratöltöm poharam, kicsit löttyintek a tökre is és ugyan így teszek az olívaolajjal, csak abból már nem iszom! Fokhagymát én megpucolva, de egészben dobálom bele, mert szeretem egyben megenni, de ha finnyás ninják is jönnek vacsorára, akkor miszlikbe aprítva rakom a tálba!
- 4
Míg a sütőben 190 C fokon légkeverésen párolom a cuccot lefedett cseréppel, felkockázom a nemes penésszel bevont brie sajtot. Kóstolom, mert remek kísérője a fehérboromnak!
- 5
Ha megfőttek a finomságok (kb. 1 óra alatt, de nagyban függ a tök és a krumpli korától, a sütőtől) leveszem a tetejét. Ezt a ninják puszta kézzel csinálják, de senki más ne így tegye, mert szénné ég, használjunk fogókesztyűt! Ha túl sok levet eresztett, akkor merjünk le belőle és fedő nélkül süssük, kicsit emeljünk a hőfokon! Javaslom, hogy most már keverjük össze az alkotóelemeket és dobáljuk közé a brie sajt darabjait is!
- 6
Ha megpirultak szépen az edénylakók, reszeljük le a sárga cheddar sajtot egy sündisznó hátán, majd tegyük vissza néhány percre a sütőbe, hogy szépen ráolvadjon!
- 7
Ha kész, szórjuk rá a metélőhagymát és hideg tejföllel tálaljuk. Önmagában is tartalmas vegetáriánus egytálétel, de húsimádóknak én mellé dobnék egy kis csülköt, az se baj, ha korábban bégetett! Ninjaa!
Top találat itt
Hasonló receptek
-
Mac & Cheese Mac & Cheese
Ha nincs időd, de van sajtod és makarónid, akkor ez a te recepted! Krémes, sült, sajtostészta, mindenki kedvence, kezdő ninjáknak is jó választás! grillninja -
Burek csiperke 🍄 Burek csiperke 🍄
Balkáni ninják kedvelt street foodja, lehet édes, lehet sós, lehet vega, lehet húsos, lehet kerek, lehet csiga, lehet finom, nagyon finom! Most a gombás kihívásra készült. Ninjaaa! grillninja -
Grillezett brie sajt gránátalmával Grillezett brie sajt gránátalmával
Igazából a “Patiszon szív alla grill L’amour” receptem kísérője, de megszavaztam neki egy önálló karriert, mert baromi finom! #otthonfőzök grillninja -
Rák fondü / fondue Rák fondü / fondue
A svájci pásztorok híres sajtfondüje most a ninják rákmániájával megfűszerezve került a gasztronómiára kiéhezettek asztalára. #fondue #eloetel 2020 #foetel2020 grillninja -
Sörben sült sajt Sörben sült sajt
Egy baráti sörözéshez remek finomság, főleg ha kraftsöröket kóstolunk. Most egy savanyú, kapros goose sört használtam, gránátalmát és fenyőmagot! Nagyon “púpos” lett! #hoptop grillninja -
Unikornispüré babáknak 🦄 Unikornispüré babáknak 🦄
6 hónapos kortól a ninják már mindent is elkezdenek enni és ha ez pont ősszel van, akkor jöhet a cékla, édesburgonya és sütőtök! Unikornisok is szívesen fogyasztják, de elsősorban a rikító színe miatt! grillninja -
Patiszon szív alla grill L’amour & Brie sajt grillfondue gránátalmával Patiszon szív alla grill L’amour & Brie sajt grillfondue gránátalmával
Ha a csillagtököt feldarabolod, kiderül, hogy szívekből áll az egész! Grillezés közben locsolgatod francia Chardonnay-val és mártogatod Brie városának olvasztott sajtjába! Chez grillninja! #otthonfőzök grillninja -
Amerikai csirkeszendvics ropogós bundában sült camambertel Amerikai csirkeszendvics ropogós bundában sült camambertel
A kukoricalisztbe forgatott, hamis íróban pácolt csirkehús mellett a camambert sajt is ugyan abba a bundába bújt, a ninják nagy örömére! #csirkesfozokurzus grillninja -
Fűszeres sütőtök Fűszeres sütőtök
Az igazi őszi hangulathoz elengedhetetlen a lakásban terjedő sült sütőtök illata, főleg, ha mézzel, rozmaringgal keveredik az aroma! A ninják csípősen szeretik. grillninja -
Fehérboros kékkagyló Fehérboros kékkagyló
Kedvenc romantikus vacsoránk most egy kicsit más zöldekkel készült és csodálatos lett! grillninja -
Makói rakott krumpli kecskesajttal 🐐 Makói rakott krumpli kecskesajttal 🐐
A fehér hagymákat megtöltöttem egy adag összetört rakott krumplival és megzavartam egy kis kecskesajttal! Igazi ízgránát lett, talán egyszer a makói hagymatermesztők is kipróbálják! Ninjaa!!! grillninja
További ajánlott receptek
Szöveges kommentek (7)