Zöldséges rakott káposzta

Elkészítés
- 1
A káposztát mossuk meg, a sérült külső leveleket fejtsük le. Vágjuk ketté, vágjuk ki a torzsát, vágjuk ismét ketté a feleket, és éles késsel szeljük vékony csíkokra. Tegyük egy nagy tálba, szórjuk meg 2 tk sóval és keverjük át, hagyjuk állni 10 percet. A répát reszeljük meg nagy lyukú reszelőn, adjuk a tálba. A krumplikat hámozzuk és reszeljük nagy lyukú reszelőn, nyomkodjuk ki belőle a vizet, adjuk a tálba.
- 2
Az újhagymát karikázzuk fel a zöldjével együtt, a paprikát szeljük vékony csíkokra, ezeket is adjuk a tálba, valamint a finomra aprított petrezselymet. Keverjük át az egészet. A tojásokat üssük egy tálba, adjunk hozzá 1 tk sót, 2 tk cukrot, borsozzuk, verjük fel. Adjuk hozzá a joghurtot, sütőport, olajat, keverjük el. Végül adjuk hozzá fokozatosan a lisztet, keverjük simára, adagoljuk hozzá a tejet. Sűrű, de folyós masszát kell kapjunk. Öntsük a zöldségre és keverjük el.
- 3
Egy mély kerámia vagy jénai tálat kenjünk ki olajjal és öntsük bele a masszát, simítsuk el. 200 C fokra előmelegített sütőbe toljuk és süssük 30-35 percet. A sajtot reszeljük le, vegyük ki a tálat a sütőből és szórjuk a sajtot a tetejére, majd toljuk vissza újabb 10 percre, vagy amíg a sajt aranybarna, és a kés nem maszatos, ha beleszúrjuk a masszába.
- 4
10 percet pihentessük és vágjuk fel, tálalhatunk. Jó étvágyat!
Cooksnapek
Elkészítetted? Ossz meg róla egy Cooksnapet!
Hasonló receptek
-
Rakott káposzta Rakott káposzta
Ha nem szeretnéd az egész napot főzéssel tölteni, akkor a rakott káposzta jó választás. EdoSmile -
Ízletes zöldséges tésztasaláta Ízletes zöldséges tésztasaláta
🥗 Imádnivaló tésztasali friss zöldségekkel, lágy citromos dresszinggel. 💕 Önmagában is kitűnő választás akár munkahelyi ebédnek vagy köretként különböző sült húsok vagy rántott zöldségfélék, hidegtálak mellé. 😊 Levendula 🇭🇺 -
Megújult káposzta, mint leves Megújult káposzta, mint leves
Ez a leves a maradékok felhasználásával készült.Maradék volt a virslis, káposzta főzelék, a szendvicsből kimaradt füstölt tarja darab, a kaliforniai paprika, a zöldhagyma. Magyarné Nyírő Kati -
Sonkás - joghurtos padlizsánkrém Sonkás - joghurtos padlizsánkrém
Szerettem volna egy húsos zöldség krémet vacsira.... Csoda finom lett. 😉 EdoSmile -
Töltött padlizsán petrezselymes joghurt öntettel Töltött padlizsán petrezselymes joghurt öntettel
Lukácsné Kövesdi Ilona Kikili -
Zöldséges tarhonya Zöldséges tarhonya
Az unalmas tarhonyát átalakíthatjuk, izgalmassá és széppé varázsolhatjuk egy kis zödlséggel.Matyi Eva
-
-
Zöldséges tojássaláta Zöldséges tojássaláta
Szénhidrátszegény diétában nagy kedvencem, friss, finom és laktató. Uzsák-Bujna Kinga -
Lecsó, egy kis Közel-keleti beütéssel Lecsó, egy kis Közel-keleti beütéssel
Kicsit saksuka, kicsit ratatouille, kicsit lecsó, de nagyon finom. Bérczi Róbert -
Káposzta saláta Káposzta saláta
Nagyon szeretjük a káposzta salátát, főleg pörköltek mellé. Imádom, ha színes, édes és egyben savanyú is. Így készül a "Dóri féle" kápi sali 😀😊 Mivel ebből a mennyiségből elég sok kijön, a megmaradt salátát tiszta(750 ml-és) befőttes üvegekbe szoktam tölteni, levével együtt és egy késhegynyi nátrium- benzoátot szórok rá. Rátekerem a kupakot és picit összerázom, hogy a tartósító mindenhova eljusson. Kamra polcon akár 3-4 hétig is bírja.Dóri
További ajánlott receptek
Szöveges kommentek