
Csomboros káposzta

Anyukám készítette az ünnepek közeledtével. Mi nem töltött káposztásztunk, nekünk ez volt az ünnepi fogás.
Több órát rá kell szánni, de megéri, isteni finom étel! Ha jól tudom erdélyi fogásról van szó, hagyományosan cserépedényben szokás készíteni.
Csomboros káposzta
Anyukám készítette az ünnepek közeledtével. Mi nem töltött káposztásztunk, nekünk ez volt az ünnepi fogás.
Több órát rá kell szánni, de megéri, isteni finom étel! Ha jól tudom erdélyi fogásról van szó, hagyományosan cserépedényben szokás készíteni.
Elkészítés
- 1
Áztasd be egy éjszakára a babot. Célszerű előre elkészíteni a csülköt is. Tedd egy lábasba, majd annyi vizet engedj rá, ami ellepi. Tedd fel lassú tűzön főlni. Nagyjából másfél, 2 óra alatt megfől, ezt késsel tudjuk ellenőrizni. Ha simán, könnyen bele tudod szúrni a kést, zárd el a tüzet!
- 2
Vedd ki a csontot a húsból, szeleteld fel, kockákra a húst. A főzőlevet hagy meg másnapra, a csülköt tedd be éjszakára a hűtőbe.
- 3
Másnap a szalonnát vágd kockára, süsd zsírjára. A hagymát vágd apró darabokra, majd a zsiradékon pirítsd meg kissé. Ha szükséges, adj hozzá még olajat, vagy zsírt.
- 4
Húzd le a tűzről, szórd meg a paprikával és a liszttel, jól keverd el! Zúzott fokhagymát valamint a nagyon apróra vágott paradicsomot is add hozzá.
- 5
A babot, illetve a káposztát tedd bele a lábasba. Öntsd fel a csülök főzőlevével, majd tedd a tűzre, alacsony fokozatra! Add hozzá a fűszereket, kockát! Kóstold meg, ha sósabb a hús, akkor a főzőléből kevesebbet adj, és inkább vízzel hígítsuk!
- 6
Ha már puhul a bab, káposzta, add hozzá a kolbászt, csülköt és főzd össze kicsit!
- 7
Párom tejföllel szereti, van aki kenyérrel. Jó étvágyat kívánok hozzá!
Cooksnapek
Elkészítetted? Ossz meg róla egy Cooksnapet!
Hasonló receptek
-
Töltött káposzta csülökkel Töltött káposzta csülökkel
Erdélyi töltött káposzta, ahogy édesanyámtól tanultam. :) Szilvi Farkas -
Erdélyi rakott káposzta Erdélyi rakott káposzta
Ezt az erdélyi rakott káposzta receptet egy kedves erdélyi barátunktól kaptam, de azt mondja ide is érvényes az ahány ház annyi szokás, mert az emberek itt-ott hozzátettek már. Ők így készítik, és az óta mi is. Lehet mellé tejfölt is kínálni. Antukné Ildikó -
Korhely bableves Korhely bableves
Sűrű, tartalmas leves, másodiknak elég egy könnyű fogás! Kissné Zilahi Katalin -
Babos káposzta Babos káposzta
Szeretem az ilyen egyszerű falusi ételeket, mint ez a babos káposzta, laktató és melengető, semmi bonyolult nincs benne, mégis fennséges. Eredetileg zalai recept, de én természetesen a magam ízlésére formáltam, nem teszem bele a bab főzővizét, nincs berántva, helyette árpagyöngyöt főzök bele, amitől sokkal lágyabb lesz az íze. Nem egy drága étel, érdemes kipróbálni!2020. Nora Santha -
Paradicsomos töltött káposzta Paradicsomos töltött káposzta
A magyarkonyha (Erdélyi konyha) egyik jellegzetes étele a töltött káposzta.Nálunk amolyan ünnepi egytálétel, főleg karácsonykor nem hiányozhat az asztalról. Télen savanyított káposztából készül, az az igazi. A nyári változata is finom, friss káposztából, paradicsomlével savanyítva.Elmaradhatatlan belőle a füstölt hús, a kapor és a csombor.Elkészítése kissé idöigényes, ezért érdemesebb mindig egy nagyobb adagot készíteni, ha neki állunk. Eva Balazs (ízek és ízlések) -
Töltött káposzta gazdagon (nagy mennyiségben) Töltött káposzta gazdagon (nagy mennyiségben)
Családomban megrögzött szokás volt, hogy töltött káposztát csakis kizárólag egyszer egy évben, (természetesen karácsonykor) hatalmas mennyiségben főzünk. S ezt kisebb adagokban kiporciózva fagyasztjuk le, s vesszük elő az év többi szakaszában. Bár az én magam 35 adagja sem kevés, emlékszem édesanyám annak idején, gyermek koromban 100-150 adagot készített a két kicsi kezével. Nem is csodálkozom többé, miért tartott neki majd egy egész napig a káposzta biznisz. Azóta már mindketten felnőttünk a testvéremmel, kirepültünk a fészekből úgymond, a nagyszülők is elhunytak, s az egykori anyai 150 gombóc is lecsökkent "alig" 50 db-ra. 😊 Gréta -
-
Töltött káposzta füstölt finomságokkal Töltött káposzta füstölt finomságokkal
Ezt az idei töltött káposztát a fiam készítette, mivel nem vagyok túlságosan jól kicsit másképpen kicsit füstölt finomságokkal de igazából a saját receptem alapján készült el. Istvánné Vaskó -
Töltött káposzta vegyesen Töltött káposzta vegyesen
Ahogy szokták mondani, ahány ház, annyi szokás. Ez a töltött káposzta anyukám receptje, aki egyesíti a savanyú és édes káposztából készített töltött káposztát. Szerintem így vegyesen a legjobb😊 Ági konyhája -
Töltött káposzta (édes káposztából) Töltött káposzta (édes káposztából)
Rengeteg féle-fajta töltött káposzta létezik régiónként. Azon belül is házanként változik. Én most egy félig meddig erdélyi típust csináltam ahogy én szeretem, de paradicsom nélkül. A sóval óvatosan, én parajdi sót használok a himalája pl sokkal sósabb. Nógrádi Frank -
Honvédregiment leves Honvédregiment leves
A név történetét nem ismerem,csak azt tudom hogy Apukámtól maradt ránk aki még katona korából ismerte ezt az ételt. Ő most lenne 104 éves. Csak feltételezem hogy jóllakott tőle egy egész "honvédregiment "is. Innen a neve:)) Közben alakult is a recept, mert Anyukám még rántással készítette én már nem .Az ize még most is kiállja a próbát,( főleg így szilveszter közeledtével főzöm ) aki nem hiszi ne járjon utána, hanem főzze meg ;-D Érdemes inkább többet készíteni belőle mert mint a legtöbb káposztás étel, ez is az állástól egyre csak jobb lesz. keva470 -
Savanyú töltött káposzta, többféle húsból, paradicsomosan, sütőben 🔝🐖🐂🍅🥬🍚🍻✅ Savanyú töltött káposzta, többféle húsból, paradicsomosan, sütőben 🔝🐖🐂🍅🥬🍚🍻✅
Minden verzióban jó a káposzta! Nálunk bárhogy elkészítve, tökéletes választás. Édes anyukám mindig apró és csinos falatoknak készíti a töltött káposztát, így nálam is ez lett a szokás!Berki Csilla
További ajánlott receptek
Szöveges kommentek