Krumpligombócleves füstölt húsokkal

Tartalmas, gazdag, laktató leves, nagyrészt az SK oldaláról, de azért kicsit módosítva az eredeti recepten.
Nekünk a tegnapelőttről maradt sajtos pogácsával bőven elegendő ebédnek bizonyult.
Elkészítés
- 1
A füstölt húsokat tetszőlegesen daraboljuk, és magas hőfokon kisütjük a zsírjukat. A felkockázott vöröshagymát rádobjuk, együtt pirítjuk őket. Ha már kellemesen illatozik, mehet rá a paprikacsuma, a paradicsomok félbevágva, és a karikázott répák, felaprított zellergumó. Kb. 5-10 percet együtt pároljuk őket közepesen magas hőfokon. Sózzuk, borsozzuk, adunk hozzá fokhagymagranulátumot, őrölt köményt.
- 2
Felengedjük hideg vízzel, a hőfokot közepesre vesszük, aztán tegyük a lébe a babérlevelet, paprikakrémet, a tetejére feljövő zsiradékra szórjunk őrölt pirospaprikát, hogy abban tudjon feloldódni. Hagyjuk csendben főni legalább 60 percig, szükség esetén pótoljuk az elpárolgó vizet.
- 3
A gombóchoz főzzük meg héjában a krumplit, majd hámozzuk meg, törjük át, és hagyjuk kihűlni. A hideg krumplihoz adjuk a tojást, sót, zsiradékot, és annyi lisztet, hogy puha, de ne ragacsos masszát kapjunk. Tegyük félre pihenni, míg a leves fő.
- 4
Ha a zöldségek átpuhultak és a leves íze szépen összeállt, készítsünk apró gombócokat, és főzzük bele a levesbe. Ekkor adjuk hozzá a petrezselyemzöldet és a majorannát is.
Miután a gombócok átpuhultak, a tejföl és liszt / keményítő keverékével, hőkiegyenlítés mellett, habarjuk be a levest. Hagyjuk még főni kb. 2-3 percet, és le is kapcsolhatjuk. Aki szeretné, ecettel teheti pikánsabbá a végeredményt. Jó étvágyat hozzá!
Cooksnapek
Elkészítetted? Ossz meg róla egy Cooksnapet!
A recept szerzője:
Hasonló receptek

Frankfurti leves 🥣🥣🥣


Körömpörkölt


Tyúkpaprikás, ahogy én készítem


Füstölt húsos, zöldséges bableves


Krumplileves baconnel és virslivel


Banánkenyér étcsokival (gm is lehet)


Harcsapaprikás, kapros túrós tésztával


Fajita fűszersó


Zellerkrémleves tepertőgombóccal


Kókuszos tarka keksz


625. Zöldbableves füstölt kolozsvári szalonnával és rántással !


Becsinált leves grízgaluskával


Kolbászos káposztaleves


Füstölt csülkös bableves (babgulyás)


Zöldbableves füstölt csülökkel


Kelt burgonyás pogácsa


Óvári csirkemell szelet, kicsit másképp, amolyan Bába módra 😁


Csípős-chilis húsgombócleves


Spagetti Carbonara


Szilvás derelye


Babfőzelék füstölt oldalassal


Füstölt sonkás csicseriborsó leves #gluténmentes #tejmentes


Palócleves


Gulyásleves


Káposztás-húsos gombóc


Egész csirkecombfilé rizi bizivel


Diós


28.Tepertős pogácsa REG - ENOR diétázóknak is ajánlom !


Reszelt tészta leves szárított gombával


Tejfölös bableves füstölt hússal

Szöveges kommentek