Frigyes diótortája

Ezt a süteményt pár éve hallottam először. A család nagy kedvence, amit a neve ellenére még soha sem sütöttem tortaformára. Kiadós, nagy sütemény készül ebből az adagból. Én azért szeretem, mert a diós, citromhéjas piskóta mennyei illattal árasztja el a konyhát miközben sül.
Frigyes diótortája
Ezt a süteményt pár éve hallottam először. A család nagy kedvence, amit a neve ellenére még soha sem sütöttem tortaformára. Kiadós, nagy sütemény készül ebből az adagból. Én azért szeretem, mert a diós, citromhéjas piskóta mennyei illattal árasztja el a konyhát miközben sül.
Elkészítés
- 1
A sütőt előmelegítjük 180 C-ra. A tojásokat kettéválasztjuk.
- 2
A tojásfehérjét a cukor felével és egy csipet sóval kemény habbá verjük. A tojássárgáját a maradék cukorral fehéredésig keverjük a robotgéppel. Érdemes a sárgát legalább 10 percig verni, mert így viszonylag egyenletes piskótánk lesz.
- 3
A felvert tojásokat óvatosan összekeverjük. Én ezt mindig egy nagyobb tálban teszem, hogy kevésbé essen össze.
- 4
Hozzákeverjük a lisztet, a diót és a reszelt citromhéjat.
- 5
Hat darab vékony, téglalap alakú piskótára van szükségünk. Két nagy gáz tepsiben sütöttem meg a tésztát és mindegyiket 3 egyforma csíkra vágtam. A tálat, amiben elkészítem a tésztát, előzőleg lemértem, így egyformán eloszthatom a tésztát kétfelé.
- 6
A piskótát 10-12 percig sütöm 180 C-on, amíg egy kis színt kap, majd elharmadolom.
- 7
A krémhez a tejben megfőzöm a pudingot a cukorral, majd kihűtjük, ha van időnk, akkor ezt kevergetve tegyük, hogy ne legyen csomós. Nekem most erre nem volt időm, ezért egy kevés vajat elolvasztottam a forró puding tetején, hogy ne bőrösödjön meg.
- 8
A habtejszínt felverjük egy kis vaníliás porcukorral, majd elegyítjük a pudinggal.
- 9
Vágjuk kockákra az őszibarackot, de hagyjunk a díszítésre is.
- 10
Elkezdhetjük az összeállítást. A piskótára jön a krém, majd a barack és így rétegezzük tovább. Hagyjunk krémet a sütemény külsejének a bevonására. Díszítsük kedvünk szerint a maradék barackkal.
- 11
2-3 órára tegyük hűtőbe, mielőtt megkezdenénk.
Cooksnapek
Elkészítetted? Ossz meg róla egy Cooksnapet!
Hasonló receptek
-
Hamis pilóta keksz Hamis pilóta keksz
Hasonlít az eredetire, bár a gyermekeim szerint sokkal finomabb amit mi készítettünk, és hát jóval olcsóbb, és kiadós mennyiség lesz 1 adagból. Antukné Ildikó -
Burgonyás diótorta Burgonyás diótorta
A légies könnyedségű, liszt nélküli tészta méltó kiegészítője a kiadós krém – mindez finom, diós ízben. Érdemes kipróbálni! Varga Gábor (ApróSéf) -
Charlotte Royal torta Charlotte Royal torta
Egy francia tortakülönlegesség, melyet alkotója eredetileg bajor krémmel készített egy angol hercegnő-Charlotte-tiszteletére. Sokkal egyszerűbb elkészíteni, mint azt első ránézésre gondolnánk. Érdemes, hiszen dekoratív, elegáns és nagyon finom. Diós bajor krémmel készült változatát szeretjük a legjobban. Törökné Niki -
Somlói kocka Somlói kocka
Egy cukrászdában ettem először kocka somlóit, és mindenhol próbáltam megtalálni a receptjét. Végül is összeollózva több oldalról, és kicsit variálva rajta már kezd hasonlítani, persze még van mit alakítani, de pár órán beül nem volt semmi a tepsiben. Krenner Csillag -
Házi francia krémes Házi francia krémes
Sokan úgy gondolhatják, hogy nehéz ennek az ismert a süteménynek az elkészítése a saját otthonunkban, nos ebben tévednek! Itt a bizonyíték. Én is először készítettem, és csak ajánlani tudom mindenkinek, mert nagyon finom, ízletes sütemény lett a végeredmény! Kiválóan alkalmas arra, hogy a család tagjaitól elismerő pillantásokat zsebeljünk be! Varga Gábor (ApróSéf) -
Fehércsokoládés-karamelles torta Fehércsokoládés-karamelles torta
Saját ötlet és ízlés alapján kitalált recept. Teljesen egyedi, és nagyon finom! ;) bacver -
Citromos csokoládétorta Citromos csokoládétorta
Ezt a tortát ajánlom mindenkinek, aki szereti a citromos édességeket és a csokoládét. A piskóta az eredeti receptben citrommázzal bevonva szerepelt, de én csokoládékrémmel töltöttem meg. A piskóta intenzív citromos íze és a csokoládé remekül kiegészítik egymást. A tortának nagy sikere volt!Ági Baldauf
-
Tejpite / tejespite Tejpite / tejespite
A tejpite, vagy ahogy nevezik még "tejes pite", sokak nagy kedvence, melyet még a nagymama konyháján kóstoltak először. A tejes pite receptje hasonló a palacsinta tésztáéhoz, csak ez afféle pitére sikerült palacsinta. Befőttel, friss gyümölccsel kedvünkre ízesíthető. Nagyon jó recept, készíts el te is! ;)Ez a recept még a Gourmandia című könyvemben jelent meg 2010-ben. Varga Gábor (ApróSéf) -
Epres krémes piskótatekercs Epres krémes piskótatekercs
Egy nagyon finom, könnyű epres sütemény, amelyet elkészíteni is nagyon könnyű, és garantált a siker! Cica86 -
Tejszínes gyümölcstorta Tejszínes gyümölcstorta
Ez a tejszínes gyümölcstorta egy nagyon finom, kényeztető desszert, amit bármilyen alkalomra elkészíthetünk. Legyen az egy szülinap, vagy akár egy vasárnapi ebéd zárása, biztos sikert arathatunk vele. Igaz, ez nem a hagyományos gyümölcstorta recept, de egy próbát megér. :) Természetesen a gyümölcsök szabadon variálhatók, éppen minek van szezonja. ;) Alajuli -
Pingvin szelet Pingvin szelet
Ez a pingvin szelet recept hasonlít a Kinder Pingui-hez, csak ez piskótával van készítve. A családom egyik nagy kedvence ez a süti recept! Próbáld ki Te is! ;)Zsófi0002
-
További ajánlott receptek
Szöveges kommentek