Narancsos csirke zöldséges pirított rizzsel

Szeretjük a változatos ízeket. Gyakran rendelünk kínai étteremből de most úgy gondoltam hogy megpróbálom magam elkészíteni. Fontos hogy ne féljünk a szója szósztól és a többi ismeretlen ízesítőtől mert ezek adják meg a kellő ízhatást.
Narancsos csirke zöldséges pirított rizzsel
Szeretjük a változatos ízeket. Gyakran rendelünk kínai étteremből de most úgy gondoltam hogy megpróbálom magam elkészíteni. Fontos hogy ne féljünk a szója szósztól és a többi ismeretlen ízesítőtől mert ezek adják meg a kellő ízhatást.
Elkészítés
- 1
Először is elő készítünk mindent, amire szükségünk van a rizshez. A tojásokat felverjük, a zöldségeket feldaraboljuk. A konzerveket lecsepegtetjük át öblítjük.
- 2
Wok-ban vagy mélyebb serpenyőben kevés olajat hevítünk és a 2 tojásból rántottát készítünk. Fakanállal próbáljuk minél apróbb darabokra szedni. Tányérban félretesszük.
- 3
Ugyan abban az edényben amiben a tojás készült, megpirítjuk először a hagymát, fokhagymát. Hozzáadjuk a répát, zöldborsót, Kalifornia paprikát, brokkolit, szója szószt és rizsecetet sózzuk, borsozzuk pár percig pároljuk.
- 4
Hozzá adjuk a konzerves kukoricákat és kb 5 percig folytonos kevergetés mellett közepes hőfokon pároljuk/pirítjuk.
- 5
Hozzáadjuk a tojás rántottát és a főtt rizst. Az egészet összepirítjuk. Mivel én wokban csináltam mindkettőt, ezért az elkészült rizst, kiszedtem egy másik edénybe és úgy folytattam a csirke elkészítését.
- 6
A csirkéhez a húst felkockázzuk, a tojást felverjük 1 evőkanál szója szósszal. A lisztet elkeverjük a keményítővel, sóval és borssal.
- 7
Serpenyőben olajat hevítünk. A csirke darabokat először a tojásba, majd a lisztes keverékbe forgatjuk, majd forró olajban 4-5 perc alatt, aranybarnára kisütjük. Papírszalvétára szedjük és félretesszük.
- 8
A narancs szószhoz wokban hevítünk 1 evőkanál olajat. Belerakjuk a fokhagymát, gyömbért és Erős Pistát.
- 9
Keverjük bele a narancs levet, szója szószt, alma ecetet és barna cukrot.
- 10
1 evőkanál kukorica keményítőt keverjük el 3 evőkanál vízzel és lassan öntsük a narancsos szószhoz. Vegyük le a tűzről, majd adjuk hozzá a csirkét. Rendesen keverjük össze hogy minden csirke darabot egyenletesen átjárja a szósz.
Hasonló receptek
-
Kici kínai recept Kici kínai recept
Szeretjük a kínai büfés ételeket. Gondoltam otthoniasan megpróbálom én is elkészíteni.Szerintem nagyon jól sikerült, nálunk mindenki jó étvággyal megette! Tündilla konyhája -
Kínai pirított tészta Kínai pirított tészta
Nagyon szeretjük a kínai konyhát ezért többször én készítem el itthon. Henrietta Török -
Fokhagymás királyrák pirított zöldséges-tojásos rizzsel Fokhagymás királyrák pirított zöldséges-tojásos rizzsel
Mivel imádom az Ázsiai konyhát, ma gondoltam "kiélem magam"...Fura, mert nagyjából nincsenek mértékek, se határok... Azért megpróbálom összegezni, mit, hogyan készítettem... 😉🙌 Eőry Edina -
Édes savanyú csirke Édes savanyú csirke
Meguntam a bolti édessavanyú csirkét és úgy döntöttem magam készítem el a szószt. Szendvics Konyha -
Kínai borsos, pirított marhacsíkok Kínai borsos, pirított marhacsíkok
A kínai nagy kedvencük, ahogy ezt már tapasztalhattátok. Ez is egy finom fogás azoknak, akik szeretik a fűszeres, különleges ázsiai ízeket. #2019 Krisztina -
-
Kínai kacsa rizstésztával Kínai kacsa rizstésztával
🍜 🎎 Nagyon szeretjük a kínai konyhát. Az édes csípős savanyú szerintem nagyon jó ízkombináció. 😀 Niki -
Házi bolognai spagetti 🍝 Házi bolognai spagetti 🍝
Eddig mindig alapporból készítettem a bolognai spagettit, de most úgy gondoltam megpróbálom magam összerakni, hát ezután nem fogok alapport használni! 😃👌 Békési-Kaptás Anna -
Zöldséges csirkemell csíkok rizstésztával pirítva Zöldséges csirkemell csíkok rizstésztával pirítva
Saját recept, ezért nem írtam, hogy kínai, vagy Thai, ahogy mi szeretjük, úgy ízesítettem. Veronika Ménis -
Szaftos kínai csirke Szaftos kínai csirke
Nagyon szeretjük a kínai kaját. Viszont, ahol lakunk, sajnos nincs ilyen étterem. Így próbálom én csillapítani a kínai "éhségünket". 😀 #2019Dóri
-
Kínai kukoricás csirke Kínai kukoricás csirke
Én is szeretem a kínai ízeket, ezért egy otthon is elkészíthető ételt ajánlok. Bucsek Attila -
Tofu zöldséges rizzsel Tofu zöldséges rizzsel
egy netten talált recept saját szájízre alakítva #vegan Darázsdi Éva
További ajánlott receptek
Szöveges kommentek