Nyári zöldséges ragu bulgurral

Ideje volt a hűtőben felhalmozódott zöldségeket felhasználni, ez lett belőle.
Nyári zöldséges ragu bulgurral
Ideje volt a hűtőben felhalmozódott zöldségeket felhasználni, ez lett belőle.
Elkészítés
- 1
Felszeleteljük a padlizsánt, lesózzuk, majd állni hagyjuk.
- 2
A cukkinit is felkockázzuk, arra fokhagyma granulátumot szórunk.
- 3
A padlizsánt lecsepegtetjük, és a cukkinivel együtt tepsibe tesszük, 200 fokos sütőben megsütjük.
- 4
Felszeleteljük a szalonnát, lepirítjuk.
- 5
Rátesszük a feldarabolt hagymát, amennyiben nem elég a szalonnából kisült zsiradék, egy kis olajjal pótoljuk. Mikor már majdnem készre karamellizálódott a hagyma, ráreszeljük a fokhagymát.
- 6
A paradicsomokat leforrázzuk, a héjától megszabadítjuk, és a hagymás alapra szeljük. Hozzáadjuk a cukrot, kicsit összerottyantjuk.
- 7
Felvágjuk a paprikákat is, és a paradicsomos raguhoz adjuk, sózzuk, borsozzuk.
- 8
Amikor a paprikák elérték a kellő állagot, beletesszük a megsült padlizsánt/cukkinit, megszórjuk a kakukkfűvel és az aprított bazsalikommal.
- 9
Pár perc alatt készre főzzük.
- 10
A bulgurt kevés olajon megpirítjuk, felöntjük a vízzel, egyet forralunk rajta, majd elzárjuk és letakarjuk, így pároljuk készre. Kitűnő köret!
Cooksnapek
Elkészítetted? Ossz meg róla egy Cooksnapet!
Hasonló receptek
-
Kolbászos virsli paprikával, répával, karalábéval és édesburgonyával Kolbászos virsli paprikával, répával, karalábéval és édesburgonyával
A hűtőben lévő maradék zöldségeket és húst akartam felhasználni és elég jól sikerült. Király László és Király Eszter -
Padlizsános-cukkinis csirkeragu bulgurral Padlizsános-cukkinis csirkeragu bulgurral
Amint találok jó áron cukkinit és/vagy padlizsánt, rögtön azon kezdek gondolkodni, hogy milyen ételt kreáljak belőlük. Szerencsére a lehetőségek tárháza végtelen, nagyon szeretem mindkét alapanyagot és gyakran is használom őket. Most egy fűszeres ragu készült belőlük, amihez köretként bulgurt főztem, de természetesen választhattok mást is hozzá. Ribizlinez -
Zöldséges, bulgúros ragu csirkemellel Zöldséges, bulgúros ragu csirkemellel
Finom volt ☺️ S mint Sanyi -
Rántott cukkini (petrezselymes újkrumplival) Rántott cukkini (petrezselymes újkrumplival)
A kertből szedett zöldségeket szerettem volna felhasználni az ebédhez. Ez lett belőle. 😊 Kordai Melinda -
Bulgur gazdagon Bulgur gazdagon
Törzsök Éva barátnőm fantasztikus "Édes-csípős, májas-gombás ragu" receptje és a saját "Szilvás bulgur receptem ötvözete. Gazdag, tartalmas, tápláló, könnyen és gyorsan elkészíthető egytálétel. 🤗🙂 Levendula 🇭🇺 -
Húsos káposzta bulgurral Húsos káposzta bulgurral
Guszta volt a sertéslapocka, volt itthon savanyú káposzta, aztán ez lett belőle 😊! Adry -
Sárgarépás rizs Sárgarépás rizs
Nálunk a rizs kedvelt köret, főleg ha nem "egyedül" van. A kukoricás, zöldborsós mellett ez a sárgarépás nagy kedvenc. 😊 Anta -
Vegyes zöldség bulgurral Vegyes zöldség bulgurral
Életemben először csináltam a bulgurt, mert kíváncsi voltam, hogy a bulgurnak milyen az íze és mennyire finom. Úgyhogy nagyon finom lett 😊 Anita -
Gombapörkölt bulgurral Gombapörkölt bulgurral
Kiadós, egészséges, finom, és gyorsan elkészül.😊 Ráadásul most szeletelt konzervgombát használtam, így még gyorsabban kész lett. D. Kriszta -
Cukkini ragu Cukkini ragu
Valami újat akartam a hűtőben hűsölő cukkiniből készíteni. Ez lett belőle. Vegán étrendbe illeszthető. Teheted tésztára, pirítósra, és főzelékre feltétként is. Szabad Antalné /Juditmama -
Sült csülök zöldséges bulgurral Sült csülök zöldséges bulgurral
Ritkán készítek csülköt, de ez olyan szép friss volt, hogy nem tudtam otthagyni 😊! Adry
További ajánlott receptek
Szöveges kommentek