Mentás-csokis torta 🌱

Elkészítés
- 1
A hozzávalókat és az eszközöket előkészítjük. A sütőt előmelegítjük 160 C fokra.
- 2
A lisztet, a kakaót és a sót leszitáljuk.
- 3
Ezután a tojások fehérjét és sárgáját szétválasztjuk és a fehérjéhez hozzáadjuk a cukrot.
- 4
A fehérjét és a sárgáját egyszerre keverjük. (Ha nincs két robotgépünk vagy habverőnk, akkor először a sárgáját és aztán a fehérjét keverjük) A sárgája akkor jó, mikor kicsit világosabb lett a színe. A fehérje pedig kb. olyan állagú, mint a tejföl felbontás után.
- 5
A fehérjéből egy kicsit átteszek a sárgájába, aztán az egészet óvatosan beleöntöm a fehérjébe, majd óvatosan hablapáttal összekeverem.
- 6
Ezután apránként adom hozzá a leszitált lisztet és kakaót.
- 7
Veszek egy 23 cm átmérőjű formát és beleöntöm. Próbáljuk egyben belerakni az egészet.
- 8
Mikor kész, hablapát vagy habkártya segítségével a közepéről húzogassuk ki a szélére.
- 9
Mehet a sütőbe 25-30 percig. Mikor kész, fejjel lefelé fordítjuk és egy óráig hagyjuk hűlni.
- 10
A krémhez összekeverjük a tojásokat a cukorral és az eritrittel. Aztán a nagyon apróra turmixolt/vágott mentaleveleket adjuk hozzás a citromlével a sóval és az ételfestékkel.
- 11
Gőz fölött folyamatosan keverve megvárjuk míg sűrű lesz, aztán levesszük hűlni. Amikor nagyjából már szobahőmérsékletű, berakjuk a hűtőbe 1 órára.
- 12
A piskótát két részre vágjuk, majd a krémet rákenjük egy hablapáttal az egyik félre. Rátesszük a másik felet, majd az egészet bevonjuk a krémmel. Marcipánnal vagy olvasztott csokival díszíthetjük.
Cooksnapek
Elkészítetted? Ossz meg róla egy Cooksnapet!
Top találat itt
Hasonló receptek
-
Mentás uborkaraita 🇮🇳 Mentás uborkaraita 🇮🇳
#IndiaÖnálló saláta, de mártogatós ként is használják a hindu konyhában. Természetesen, ahány ház, annyi recept... és mindenki a sajátjára esküszik. Diétások is fogyaszthatják, ha nem túlzottan fűszeres. Péter Rozália -
Feketeerdő torta Feketeerdő torta
#karácsony2018Ünnep közeledtével egyre több tortát sütök, ráadásul sok névnap és születésnap van nálunk ilyenkor, ezért ez a finomság sem maradhat ki. Kata Vinczéné -
-
Lisztmentes csokis-túrós tekercs Lisztmentes csokis-túrós tekercs
@tudatoshedonizmus receptje 😋 Angelkee -
Mentás Shrek szelet Mentás Shrek szelet
Ki szereti a mentás csokit? Akkor ez a sütit is szeretni fogod! 😉Én annyira nem rajongok érte (csak kóstolás szintjéig) de a családban van aki szereti! Ilyenkor ha shrek szeletet készítek, mindig csinálok egy mentás változatot is. Tóth Erika -
-
Epres-tejszínes torta Epres-tejszínes torta
Gyors torta 👌. Nagyon egyszerű elkészíteni 😊 Hermeczi Henrietta -
Húsvéti csokis-mandulás kockák (sütés nélkül) Húsvéti csokis-mandulás kockák (sütés nélkül)
Ha nincs kedvünk vagy időnk sütögetni, akkor ajánlom ezt a sütés nélküli receptet, gyors és mutatós, a locsolók nem fognak csalódni. :) karamella -
Epres túrórudi torta Epres túrórudi torta
160g diétában 1 szelet csupán 2g CH (8 szelettel számolva) Angelkee -
Egyszerű torta (az “ERA” torta) Egyszerű torta (az “ERA” torta)
Ezt a tortát sütöm mindenkinek a szülinapjára, mert még az is repetázik, aki nem szereti a tortát. :) Vagner Era
További ajánlott receptek
Szöveges kommentek