Hozzávalók

1 óra
8-10 adag
  1. 2,6 kgtök
  2. 1 nagy fejvöröshagyma
  3. 1 csokorkapor
  4. 2 dltejföl
  5. 2 dlaludttej
  6. 1 ekecet (20 %-os)
  7. 10 ekétolaj
  8. 4 ekételkeményítő
  9. 1 ekútifűmaghéj
  10. Pörkölthöz:
  11. 1600 grsertéslapocka
  12. 1 nagy fejvöröshagyma
  13. 5 ekétolaj
  14. 3 ekőrölt paprika
  15. ízlés szerint

Elkészítés

1 óra
  1. 1

    A tököt lemossuk, hosszában négyfelé vágjuk, magjait kanállal kikaparjuk, héját hámozóval vékonyan lehántjuk. A húsát vékony szálakra gyaluljuk. Besózva állni hagyjuk.

  2. 2

    A vöröshagymát apróra vágjuk, az étolajon dinszteljük pár percig. Majd ráöntjük a tököt levével együtt. Meglocsoljuk egy kanál ecettel. Rászórjuk az apróra vágott kaprot. Puhára pároljuk, néha megkeverjük.

  3. 3

    Elkészítjük a sűrítést: az ételkeményítőt és az útifűmaghéjat simára keverjük a tejföllel és az aludttejjel (joghurttal). Kevés vízzel hígíthatjuk, ha túl sűrű.

  4. 4

    Állandó keverés mellett beleöntjük a főzelékbe. Ezzel már csak egyet forr és kész. Ha nagyon sűrű, hígítsuk kevés vízzel. Kóstoljuk meg, ízesítsük ízlésünknek megfelelően.

  5. 5

    A pörkölthöz a hagymát vágjuk apróra olajon dinszteljük meg. Tegyük rá a felkockázott húst. Ízesítsük sóval, őrölt paprikával. Öntsünk rá annyi vizet, amennyi csak szűken lepi el. Főzzük puhára a pörköltet. Tálaljuk a tökfőzelékkel. Jó étvágyat kívánok hozzá!

Recept szerkesztése
Statisztikák megtekintése
Megosztás
Ma Elkészítem
Gotriánné Arany Angéla
Közzétéve:

Szöveges kommentek

Hasonló receptek