Sütőben sült krumplinudli

Nem igazán nudli, inkább kávészem alakú, de semmiképp sem gnocchi, mert ott a burgonyát nem főzik, hanem sütik. Bár később ezt is, szóval belezavarodtam.
Sütőben sült krumplinudli
Nem igazán nudli, inkább kávészem alakú, de semmiképp sem gnocchi, mert ott a burgonyát nem főzik, hanem sütik. Bár később ezt is, szóval belezavarodtam.
Elkészítés
- 1
A krumplit feldaraboljuk, sós vízben megfőzzük, majd a zsírt hozzáadva összetörjük.
- 2
Ha már kihűlt, adjuk hozzá a lisztet (ennek mennyisége függ a krumpli lisztességétől), a darát, a tojást és a sót. Gyúrjuk össze, hogy puha állagú tésztát kapjunk.
- 3
Formázzunk belőle cipót és vágjuk annyi szeletre, amennyit fel akarunk belőle használni. Nekem még maradt krumpligombóc levesbe és krumplis lepénynek is. A felhasználandó mennyiségből sodorjunk kövér gilisztákat és szeleteljük fel apróra, vagy ahogyan szeretnénk. Villával mintázhatjuk is. Borzasztóan unalmas az egész.
- 4
Zsírozzunk vagy olajozzunk ki egy tepsit bőségesen, tegyük a tepsibe a húsokat, zöldséget és krumplibogyókat. 180 C fokon (nem légkeveréssel)
süssük 20 percig. Ha a húsnak kevés ennyi idő, süssük külön. Figyeljünk a nudlikra, a cél a kívül ropogós, belül puha állag elérése, és hogy ne legyen túl száraz. - 5
Jó étvágyat hozzá!
Hasonló receptek
További ajánlott receptek









Szöveges kommentek