🇭🇺 🥩 Bográcsgulyás ipari mennyiségben, ahogy édesapámtól tanultam

Édesapám élete során számtalan kerti partit adott, ahol ez volt a menü. Volt alkalom, hogy 200 vendég számára főzött, egyszerre két, színig telt üstben. Ennek a közel stew állagú, sertéscombból készülő egytálételének a receptjét az utolsó ilyen alkalmak egyikén jegyeztem fel, édesapám mellett állva, sok éve pedig már én készítem el baráti összejöveteleken a kertben, apám receptje szerint, mindig nagy sikerrel.
🇭🇺 🥩 Bográcsgulyás ipari mennyiségben, ahogy édesapámtól tanultam
Édesapám élete során számtalan kerti partit adott, ahol ez volt a menü. Volt alkalom, hogy 200 vendég számára főzött, egyszerre két, színig telt üstben. Ennek a közel stew állagú, sertéscombból készülő egytálételének a receptjét az utolsó ilyen alkalmak egyikén jegyeztem fel, édesapám mellett állva, sok éve pedig már én készítem el baráti összejöveteleken a kertben, apám receptje szerint, mindig nagy sikerrel.
Elkészítés
- 1
A húst megmossuk, a zsíros részeket eltávolítjuk (mi a kevesebb, de teljesen tiszta, mócsingmentes húst szeretjük), majd 2-3 centis kockákra vágjuk. A zsírszalonna bőrét eltávolítjuk, a szalonnát apró (fél centis) kockákra vágjuk.
- 2
A hagymát megpucoljuk, megmossuk, felkockázzuk. A paradicsomot megmossuk, félbe vágjuk, kicsumázzuk. A tv paprikát megmossuk, kicsumázzuk. A krumplit közvetlenül a főzés előtt megpucoljuk, vízbe tesszük és 2-3 centis kockákra vágjuk (a vízben hagyjuk amíg az ételbe kerül).
- 3
Tüzet rakunk, majd amikor egyenletes, kisebb tüzünk van (ezt tartsuk meg végig), a bográcsot feltesszük, rögtön beletesszük a mangalicazsírt. Amikor ez megolvadt, rádobjuk a zsírszalonnát (és a szalonnabőrt, ha valaki szereti) és barnára sütjük (a zsír átveszi a füstös ízt). Az üstöt a tűzről leszedjük, a pörcöt (és a szalonnabőrt) fémszűrővel egy fém vagy kerámia edénybe szedjük (forró!), majd miután meghűlt, friss kenyérrel felfaljuk :)
- 4
A bográcsot visszatesszük a tűzre, a zsírra dobjuk a hagymát és állandó kavarás mellett világos színűre sütjük. Amikor már üveges, esetleg kicsit barnás, rádobjuk a húst, hosszasan kevergetve sütjük.
- 5
Amikor minden oldala megpirult, kis levet is enged, fűszerezzük: pirospaprika, bors, köménymag, só, gulyáskrém, fokhagymakrém és pirosarany (vigyázzunk, ne a bogrács falára nyomjuk, mert odaég). Hozzáöntjük a vörösbort és annyi vizet, hogy ellepje.
- 6
Addig főzzük, amíg a hús félig megfő, ekkor óvatosan, kisebb adagokban hozzátesszük a lecsepegtetett, felkockázott krumplit, a kicsumázott paprikát és paradicsomot. Amikor a krumpli megpuhult, kész. Friss kenyérrel, kovászos uborkával tálaljuk.
Hasonló receptek
-
🇭🇺 🥩 Babavadas marhahússal 🇭🇺 🥩 Babavadas marhahússal
Baba recepteskönyvből vett recept, a szósz inkább püré (higítható, de nekünk így volt jó), az íze fennséges. MrLazslo -
🇭🇺 🥩 Pörkölt 🇭🇺 🥩 Pörkölt
Nevelőanyám receptje, klasszikus. Ha sok lenne, a maradék pörkölt remekül felhasználható rakott zöldbabhoz. MrLazslo -
🇭🇺 🥩 Rakott krumpli 🇭🇺 🥩 Rakott krumpli
Klasszikus, nehéz elrontani. A kolbász legyen nagyon jó minőségű, sózni minden krumpli és tojás réteget érdemes. Kész reszelt sajt-mix helyett jobb az egészben vett sajt, még ha több idő is lereszelni. MrLazslo -
🇭🇺 🌱 Gombapaprikás 🇭🇺 🌱 Gombapaprikás
Aki szereti a gombát (mint én), annak kötelező darab. MrLazslo -
🇭🇺 🥩 Paradicsomos húsgombóc / töltött paprika 🇭🇺 🥩 Paradicsomos húsgombóc / töltött paprika
Anyósom receptje, szokta csirkemellből is készíteni. A tölteni való paprika az íze kedvéért van benne, mi nem esszük - ha valaki szereti, vegyen többet 3 darabnál :) MrLazslo -
🇭🇺 🌱 Tojásos újburgonya 🇭🇺 🌱 Tojásos újburgonya
Nevelőanyámtól tanultam ezt az egytálételt, az egyik ok, hogy várom a tavaszt. Akármennyi készült belőle, nem maradt másnapra soha. MrLazslo -
🇭🇺 🥩 Vörösboros marhatokány 🇭🇺 🥩 Vörösboros marhatokány
A feleségem receptje. Egyszerű összedobni, de időt kell szánni rá, hogy puhára főjön. A végeredményért megéri :) MrLazslo -
🇭🇺 🥩 Húsleves 🇭🇺 🥩 Húsleves
A titok az eleje és a vége: minél többféle csontot használunk, annál gazdagabb íze lesz a levesünknek (marhalábszár, karajcsont mindig jó, ha van lefagyasztva), a végén egy-egy késhegynyi őrölt gyömbér, kurkuma és szerecsendió mélyebb tónust ad a színének és ízének egyaránt. MrLazslo -
🇭🇺 🥩 Töltött tojás 🇭🇺 🥩 Töltött tojás
Nevelőanyám receptje, a mennyiségek tájékoztató jellegűek (“érzéssel”) :) MrLazslo -
🇭🇺 🥩 Nagycsaládos töltött káposzta 🇭🇺 🥩 Nagycsaládos töltött káposzta
Családi recept, amit édesanyám egy Bori nevű roma asszonytól kért el, aki annak idején a munkatársa volt (az eredeti recept 1 kg hússal számolt, én alább a dupláját írtam össze). MrLazslo -
🇭🇺 🌱 Lencsefőzelék 🇭🇺 🌱 Lencsefőzelék
A húsvétkor lefagyasztott sonka főzőlevet hagyományosan az újévi lencsefőzelékben szoktam felhasználni, az ízesítés garantált! MrLazslo -
🇭🇺 🥩 Sonkás rakott tészta 🇭🇺 🥩 Sonkás rakott tészta
A húsvéti sonkamaradék feldolgozására kiváló megoldás. MrLazslo
További ajánlott receptek
Szöveges kommentek (2)