Epres-barackos vanília torta cukormentesen

Elkészítés
- 1
A piskótához a tojások fehérjét 20 g eritrittel habbá verjük. A sárgáját a többi hozzávalóval kikavarjuk, majd beleforgatjuk a felvert fehérjét. Sütőpapírral bélelt, 24 cm-es tortaformába öntjük a masszát és előmelegített, 175 fokos sütőben 25 perc alatt megsütjük. Hagyjuk kihűlni.
- 2
A barackot lecsöpögtetjük, késes aprítóban darabosra vágjuk. Az 1 dl tejszínt az édesítőkkel felmelegítjük, lehúzzuk a tűzhelyről és elkeverjük benne a hideg vízben feláztatott, kinyomkodott zselatint. A gyümölcsöt a mascarponéhoz keverjük, jöhet hozzá a zselatinos tejszín végül pedig a felvert habtejszín. Hűtőbe tesszük míg készül a zselé.
- 3
Ehhez az epret az édesítővel és a citrom levével felfőzzük. Botmixerrel pürésítjük. Lehúzzuk a tűzhelyről és elkeverjük benne a hideg vízbe áztatott, kinyomkodott zselatint. Kihűtjük és a barackos rétegre öntjük. Megy vissza a hűtőbe, míg meg nem dermed.
- 4
A vaníliás réteghez az 1 dl tejszínt felmelegítjük az édesítőkkel. Elkeverjük benne a hideg vízbe áztatott, kinyomkodott zselatint és a mascarponéhoz adjuk. Végül a felvert tejszínnel összeforgatjuk.
A krémet a kidermedt epres rétegre simítjuk és hűtőben dermesztjük legalább 3-4 órát.
Óvatosan körbevágjuk, eltávolítjuk a tortakarikát és terszés szerint díszítjük!
Top találat itt
Hasonló receptek
-
Őszibarack-vanília torta cukormentesen Őszibarack-vanília torta cukormentesen
#2020 Margaréta 🌼 (A pillanat íze) -
-
Málna-vanília torta cukormentesen Málna-vanília torta cukormentesen
#2021 Margaréta 🌼 (A pillanat íze) -
Csokis-narancsos torta cukormentesen Csokis-narancsos torta cukormentesen
#2020 #apillanatíze Margaréta 🌼 (A pillanat íze) -
-
Hamis Somlói torta cukormentesen Hamis Somlói torta cukormentesen
#2020 Margaréta 🌼 (A pillanat íze) -
Valentin torta Valentin torta
#valentinnap #cukormentes #lisztmentes A torta cukor és liszt felhasználása nélkül készült! Mandulás-diós tészta, erdei gyümölcs mousse és zselé, étcsoki mousse és tejszín mousse alkotja!❤️ Margaréta 🌼 (A pillanat íze) -
-
-
Cukormentes meggyes-vaníliás kocka Cukormentes meggyes-vaníliás kocka
#2020 #apillanatíze Margaréta 🌼 (A pillanat íze) -
-
További ajánlott receptek
Szöveges kommentek (3)