Köles főzése

Manapság egyre több egészséges gabonafélével találkozhatunk melyeket érdemes kipróbálni, ha egy picit szeretnénk odafigyelni az egészségünkre. Ilyen gabona a köles is, amit már egy ideje próbálok becsempészni az étrendembe. Számtalan jótékony hatása ismert, többek között a gyomor egyik legjobb gyógyszere, remek lúgosító. Diétába is jól beilleszthető, mert jól eltelít, így hosszabb időre csökkenti az éhség érzetet. Igazából jól helyettesíthető vele a rizs, mind sós, mind édes változatban. Ha köretként szeretnénk elkészíteni, akkor készíthetjük úgy is, hogy párolás előtt egy kevés hagymás olajon átpirítjuk. Az édes változathoz pedig érdemes tejben megfőzni. A natúr párolt köles 3-4 napig eláll a hűtőben, ha fedett, jól zárható dobozban tároljuk, így érdemes egyszerre nagyobb adagot készíteni, és felhasználni a különböző ételekhez.

Elkészítés
- 1
Az alaposan megmosott hántolt kölest a forrásban lévő vízbe tesszük.
- 2
Ha újra felforr, a tűzhelyet takarékra vesszük, és puhára pároljuk.
- 3
Megvárjuk, amíg minden folyadékot felszív, néha átkeverjük. Amikor teljesen felszívta a vizet, lekapcsoljuk alatta a tűzhelyet és lefedve hagyjuk kihűlni. Ha elég ideig hagyjuk állni, pergős lesz, ez viszont több időbe telik. Én általában a felhasználás előtti napon megfőzöm, és egy éjszakára hűtőbe teszem.
- 4
Ebből a mennyiségből 350 g natúr párolt kölest kapunk. Jó étvágyat hozzá! :)
Top találat itt
Hasonló receptek
-
Petrezselymes köles Petrezselymes köles
"Mottó: Mi mindenre jó a köles." Nem kalitkában tálalom és nem is az ablakpárkányról kell felcsipegetni, és tény, hogy Bud Spencer és kuzinja sem lakna jól vele, de az én konyhámban általában hetente egyszer köretként vagy kiegészítőnek elkészül. Csóti-Szalai Dóra -
-
Egyszerű párolt köles Egyszerű párolt köles
Eddig nem voltam túl jó viszonyban a hántolt kölessel, (amit eddig kóstoltam az nem ízlett), de néhány napja belevetettem magam, egy speciális étrendhez szükséges receptek kutatásába, és lépten nyomon belebotlottam.Szokás szerint a legegyszerűbb elkészítését választottam először, hogy megbarátkozzunk. Azt hiszem sikerült.#2023.15. Nora Santha -
-
Édes köles golyó (IRdiéta) Édes köles golyó (IRdiéta)
Hogy miket nem találok a biofiókom mélyén pl egy egész zacskó kincset köles formájában :D Annyira megörültem neki, rögtön be is pattant két köles recept, amit ezer éve ki akarok próbálni. Ma az egyiket mutatom, ha elfogyott, akkor készül a kövi is, már arra is nagyon csorog nyálam. Slimgastro -
Párolt köles Párolt köles
A köles élettani, egészségre gyakorolt pozitív hatásai egészen egyedülállóak. A gyomor egyik legjobb gyógyszere, könnyen emészthető, magas a rosttartalma. Alacsony a kalóriatartalma , glutén és laktózérzékenyek is fogyaszthatják . Erős a lúgosító hatása. Szabályozza a koleszterin és vércukor szintet.Sokféle ásványi anyagot tartalmaz / magnézium, vas, foszfor, mangán, kovasav /. Magas a B vitamin tartalma is. Gazdag fehérje forrás, erősíti az immunrendszert.Sósan és édesen is készíthető. Ez egy sós változat. Éva Furó -
Zöldséges köles Zöldséges köles
Köretnek, vagy önálló ételnek is tálalhatjuk salátával. Mi csirkeszárnnyal fogyasztottuk. Egyike azon gabonáknak melyek gluténmentesek és lúgosító hatásuk van. B-vitaminban gazdag, antioxidáns hatása van, prebiotikumként működik. Érdemes elolvasni a "napidoktor.hu" cikkét a kölesről, sok más jótékony hatásáról is ír. Fogyókúrázóknak is ajánlja. Csiki Piroska -
Édes - sós köles köret Édes - sós köles köret
A köles nagyon egészséges, finom sokoldalúan elkészíthető. Ez egy egyszerű édes- sós változat ami húsételek mellé kitűnő köret. Éva Furó -
Köles felfújt (köleskoch) csokiöntettel Köles felfújt (köleskoch) csokiöntettel
Nagyon szeretjük a rizs felfújtat. Változatosságként sütöttem köles felfújtat, ami legalább olyan finom és a rizzsel összehasonlítva egészségesebb is. Főételként egy jó leves után vagy desszertnek, frissen, langyosan ajánlom. Csokiöntet, vaníliasodó vagy lekvár illik hozzá.Érdemes kipróbálni! Zsolt Káldy -
Köleskása gyümölcsökkel Köleskása gyümölcsökkel
A köles tápláló, egészséges, jól emészthető étel. Gyümölcsökkel kiváló reggeli készíthető belőle.#2019 Vica -
Párolt kurkumás köles Párolt kurkumás köles
Családunkban a sokféle ételallergia miatt kihívás laktató, és mindenki számára tolerálható, egyben finom köretet készíteni. Szerencsére a köles pont ilyen. Számos receptünk van: édes, sós, nagyon jó alternatívája a rizsnek. Ez a sós alapreceptünk.#kurkuma #koles #koret #hisztaminmentes #glutenmentes R U Z A -
Köles felfújt muffin formában Köles felfújt muffin formában
#gluténmentes #tejmentes #köles Nádházi Anita
További ajánlott receptek
Szöveges kommentek (5)