Egyszerű kínai recept 🥰

Szuper finom, bár szerintem kicsit időigényes, de nagyon megéri!
Egyszerű kínai recept 🥰
Szuper finom, bár szerintem kicsit időigényes, de nagyon megéri!
Elkészítés
- 1
A húst megtisztítjuk, majd vékony, kicsi csíkokra vágjuk. A hozzávalókat összekeverjük, és mehet bele a husi.
Ezt ezután hűtőbe tesszük. - 2
A zöldségeket felvágjuk vékony csíkokra (én ehhez krumpli hámozót is használtam)
- 3
A tésztát először megpirítjuk egy kevés olajon. S inkább, hogy ne jarjatok úgy mint én, simán tegyétek tepsibe, majd mehet pár percre a sütőbe. 🙂😂
- 4
Piritás után a szokott módon kifőzzük a tésztát. Közben elkészítjük a zöldségeket.
A zöldségeket egymás után külön pirítom, kevés olajon, S én ilyenkor is megszoktam locsolni egy kevés szója szósszal. - 5
Ha már jól megpuhult minden, ismét szója szósszal meglocsolva kicsit még megpiritok mindent egyben.
- 6
A húshoz közben elkészítjük a szószt.
- 7
Ha kész a tesztank, jöhet a husi sütés.
A serpenyőben olajat melegítünk, majd egy kanál segítségével bele kanalazzuk a husikat. 2-2 percig sütjük mindkét oldalát, szép arany barnára. Utána míg meleg, mehet a szószba, megforgatjuk benne kicsit. - 8
Jó étvágyat! 😊
Cooksnapek
Elkészítetted? Ossz meg róla egy Cooksnapet!
Hasonló receptek
-
Kínai pirított tészta szezámmagos (és natúr) csirkemellel Kínai pirított tészta szezámmagos (és natúr) csirkemellel
Az igazi kedvenc. ❤️ #golden2 Marcsi Tóth -
Szezámmagos kínai csirke Szezámmagos kínai csirke
Nagy kedvencem a kínai konyha, de sajnos mikor otthon próbálkoztam kínai ételek készítésével, valami mindig hiányzott. Elég sok kísérletezés után végre sikerült elérnem ugyanazt az ízvilágot. Remélem Nektek is ízlik majd 😉 Ada Edó -
Kínai szezámmagos mázas csirke zöldséges pirított tésztával Kínai szezámmagos mázas csirke zöldséges pirított tésztával
Nem is hinnétek mennyire könnyen készül és mennyire szeretjük. Lassan ott tartunk, hogy hetente 1x muszáj elkészítenem. :) Kovacs Dana (Danadi’s Kitchen) -
Kínai szezámmagos csirkemell, pirított tésztával Kínai szezámmagos csirkemell, pirított tésztával
#kotenykihivas2025 Habán Béláné -
-
Kínai pirított tészta szezámmagos csirkemell falatkákkal Kínai pirított tészta szezámmagos csirkemell falatkákkal
Internetes forrás. Szelle Szabad Erika -
Kici kínai recept Kici kínai recept
Szeretjük a kínai büfés ételeket. Gondoltam otthoniasan megpróbálom én is elkészíteni.Szerintem nagyon jól sikerült, nálunk mindenki jó étvággyal megette! Tündilla konyhája -
Egészben sült oldalas velesült zöldségekkel Egészben sült oldalas velesült zöldségekkel
Kicsit időigényes, de megéri. :) Fruzsina Száraz-Török -
-
Szezámmagos kínai csirke falatok Szezámmagos kínai csirke falatok
Nagyon szeretjük ezt a receptet, ízvilágbán teljesen vissza adja a kínai éttermekben elfogyasztott szezámmagos kínai csirke falatok ízét. Brigitta Nagy
További ajánlott receptek
Szöveges kommentek