Csokoládés pite

Oma ❤️. Arcának mindig Nivea illata volt, akárhányszor is hajoltam hozzá, hogy érezzem puha ölelését, karjainak szorítását. Pedig az ő világában ennek annyira nem volt helye...így nevelték. Ott nem volt jellemző az arcra puszi, az ölelés vagy a túlzott közelség, még családon belül sem. Az ő kultúrájukra ez a fajta szeretetnyelv ismeretlen és furcsa volt.
Bennünket mégis úgy tudtak ölelni, mintha sosem akarnának elengedni. Nehéz is volt minden alkalommal azokon az augusztus végi hajnalokon, amikor búcsúzkodnunk kellett. Mert nekünk csak ennyi jutott belőlük, az a néhány hét gyermekkorunk nyaraiból. 🙄
Bár több időnk lehetett volna, bár felnőttként is részese lehettem volna életüknek, mindennapjaiknak és nemcsak telefonon, vagy a hosszú kézzel írott leveleik olvasása közben.
Akkor most ismerhetném féltve őrzött titkait, praktikáit és tudnám a csokis pite receptjét is, amit húgommal azóta sem ettünk de emlékeinkben elég erős helyet foglal el.
Mindenütt vadásztam recepteket, vajon melyik az amelyik legjobban hasonlíthat az övére? Receptek keresésében anyu segített, és ez a recept azt kell hogy mondjam 80 %-ban hasonlít arra a régi Oma féle csokis pitére.

Cooksnapek
Elkészítetted? Ossz meg róla egy Cooksnapet!
Hasonló receptek
-
Hólabda /Kozák sapka 🎄 Hólabda /Kozák sapka 🎄
A család tagjai szoktak készíteni..és nem emlékszem rá, hogy készítettem volna..itt volt az ideje. Kovácsné Tóka Renáta -
Csokoládés rolád Csokoládés rolád
A párom legkedvesebb süteménye. 😊Tenyleg nagyon finom, bár én a tojás miatt inkább mellőzöm. 🥴 Rozsik Anikó -
Csokoládés pite Csokoládés pite
Ennek a sütinek igazi meglepetése, hogy avokádóból készül a krémje, a tésztája pedig közönséges dióból, a szokásos tojás, liszt, cukor hozzáaadása nélkül, mégis egy igazi, semmihez sem hasonlitható, szájban olvadó kellemes ízt kapunk. Málnával is kiváló, elegáns süti . Csillag61 -
Csokoládés pite Csokoládés pite
Már egy ideje tervezgettem, hogy készítek csokis pitét, de mindig elmaradt. S most ezen elkészítési mód alapján alkottam meg ezt a finomságot. A töltelékhez a sütésálló csokitöltelék receptem volt az alap, a tésztához pedig a meggyes pite receptem. Csoki imádóknak kötelező! 😉 Zimelda -
Kakaós zebratorta Kakaós zebratorta
Kísérletképpen sütöttem, de nagyon finom lett. Bár magasabb is lehetett volna, de akkor kisebb formát kellett volna használnom. Nagyon egyszerű az elkészítés, tej vagy tea mellé kitűnő sütemény! #2019 Zsuzsa 56 (Zsuzsa ízutazásai blog) -
Narancsos-csokoládés piskóta Narancsos-csokoládés piskóta
Tortához vagy akár cake pop alapjának is tökéletes. Nagyon csokis, nagyon finom és egyszerű az elkészítése. Sásdi Melinda - Habverő és fakanál -
Csokoládés mascarponés epertorta Csokoládés mascarponés epertorta
Hamarosan jön az eper szezonja, könnyű kis üde torta, természetesen diabetikus ez is de cukros változatban sem ehetetlen. Szülinapi tortának is beilleszthető. (nálam az volt). Ernő Knehr -
Almás pite falatkák Almás pite falatkák
Több dolog is segített ennek a recepteknek a megosztásában. Az egyik, hogy kaptam egy kosár almát, a másik, hogy szabadnapos vagyok, és, hogy ez pont egybe esik az almás receptversennyel, csak hab a tortán 😉 Boros Andrea -
Csokoládés pöffeteg Csokoládés pöffeteg
Ez egy amerikai sütemény Martha Stewart-tól származik, de már láttam magyarosított pöfeteg sütemény néven. Bár kinézetre olyan, mint egy puszedli, ez nem az, kívül ropogós belül pedig lágy és főleg nagyon csokis. Szerintem hasonlít a Brownie-hez. Leszámítva, hogy picit pihennie kell a tésztának a sütőben nagyon gyorsan készen van. Antukné Ildikó -
A "Mi Álmunk" Szelet 🌺 A "Mi Álmunk" Szelet 🌺
Húgommal gondoltuk ki ezt a receptet. Kérte, hogy süssek valami csokis, krémes finomságot. A gyűjteményemben biztos találtam volna egy hasonló receptet, de mi inkább kitaláltunk egy újat. Ezért is lett ez a süti a "mi álmunk" :) Bízom benne, hogy másnak is elnyeri a tetszését, és viszont látom az oldalon... :) Anikó a konyhában 🍩 -
Csokitorta Csokitorta
Sokáig kerestem a tökéletes csokitorta receptet, vagyis inkább a krémet: ami nem túl édes, eléggé csokis, nem túl habos-babos, de nem is kelt száraz érzetet.. aztán mixeltem több receptet és ez lett belőle.Most az Anyukám születésnapjára készült - meglepetés lesz. ;)#mindenamisutemeny Tímea -
Sacher torta Sacher torta
Lehet, hogy nem ez az eredeti, az is lehet, hogy nem hasonlít rá, de finom lett. Véleményem szerint még csiszolásra szorul, de a többiek szerint már így is tökéletes volt. liliom1229
További ajánlott receptek
Szöveges kommentek