Tornácos szelet

Még régebben ettünk hasonlót egy étteremben. Annyira ízlett nekünk, hogy anyuval addig kísérleteztünk míg megkaptuk a várt eredményt 😊
Tornácos szelet
Még régebben ettünk hasonlót egy étteremben. Annyira ízlett nekünk, hogy anyuval addig kísérleteztünk míg megkaptuk a várt eredményt 😊
Elkészítés
- 1
A csirkemellet felszeljük, sóval, borssal fűszerezzük, majd tejbe áztatjuk
- 2
Közben a lilahagymát kevés zsíron lepirítjuk. Mivel én most konzerv borsót kaptam csak ezért azt is lecsepegtettem. Miután lepirítottam a hagymát hozzá keverem a lecsöpögtetett borsót
- 3
Csinálunk egy besamel-t (vajból lisztből világos rántás majd forrásban lévő tejjel felengedjük). Ezt fűszerezzük sóval, borssal, ételízesítővel, fokhagymával, pici mustárral, én most egy pici sajtot is reszeltem bele és ráöntjük a hagymás borsós keveréket. Összekeverjük, mert ez lesz a töltelék.
- 4
A tejbe áztatott húst lecsepegtetjük, majd megtöltjük a töltelékkel, bécsi bundázzuk és bő olajban kisütjük
- 5
Az olajból kiszedve, lecsepegtetjük majd tálaljuk ízlés szerinti körettel
Cooksnapek
Elkészítetted? Ossz meg róla egy Cooksnapet!
Hasonló receptek
-
Tejfölös-tejszínes csirkemell Tejfölös-tejszínes csirkemell
Egy étteremben ettem hasonlót, és annyira ízlett, hogy muszáj volt otthon is elkészítenem. Sappho -
Tejszínes húsgombóc leves Tejszínes húsgombóc leves
Egy étteremben ettem ilyen levest, és annyira ízlett, hogy otthon megpróbáltam az ízek alapján valami hasonlót összehozni. Olyan jól sikerült, hogy azóta rendszeresen újra elkészítjük. 😋 Bagi Éva -
-
Stefánia szelet Stefánia szelet
15 perc alatt összeállítod és míg elkészül a sütőbe addig tudsz magaddal foglalkozni. 😀😊 Kiss-Fodor Kitti -
Sertésszelet Margó módra 🍖🍟 Sertésszelet Margó módra 🍖🍟
#azenkonyhamEgy nagyon finom és kiadós ételt sikerült készítenem! Az egész családnak nagyon ízlett! Bármilyen alkalomra megfelel! 😊 Erika -
Padlizsánkrémes csirkemell Padlizsánkrémes csirkemell
Évekkel ezelőtt egy étteremben ettem ilyet, nagyon ízlett, addig kísérleteztem, míg sikerült megvalósítani.Egy omlós hús és egy krémes szósz egyvelege.Érdemes kipróbálni aki szereti a 🍆 mert gyorsan elkészíthető és hihetetlenül finom! FKathy -
Aratós tarja Aratós tarja
A minap ebédelni voltunk, ezt rendeltem.Annyira ízlett, hogy megpróbáltam fejben össze rakni, hogy miből és hogyan készült! 😉Úgy gondolom sikerült!Nagyon jó lett, most megosztom, hogy meg legyen...😊 Kónya Lajos Gáborné -
Pizzarudak padlizsánkrémmel, tzatzikivel Pizzarudak padlizsánkrémmel, tzatzikivel
Ezt az ételt először egy étteremben ettük a párommal, és annyira ízlett mindkettőnknek, hogy otthon is megpróbáltam elkészíteni. Íme az eredmény.gadokrisztina
-
Paradicsomos, darált húsos csőbensült tészta 🍅🥩 Paradicsomos, darált húsos csőbensült tészta 🍅🥩
❤️ Egyszerű az elkészítése, és nagyon finom. Mi 2x ettünk belőle egy nap, annyira ízlett a családnak. 😊😁☺️ #azenkonyham Bettina Krizsán -
Bacsa szelet 🧀 Bacsa szelet 🧀
Egy étteremben ettem, nagyon finom, muszáj volt itthon is elkészítenem...😊 Törzsök Éva -
Csirkés Quasadillas Csirkés Quasadillas
Lehetetlen elrontani. Egy étteremben ettem egyszer hasonlót, onnan az inspiráció. A tortillát simán lehet pitával vagy akár pizza-tésztával is helyettesíteni, a lényeg, hogy ne sütőben, hanem tűzön (serpenyőben) piruljon meg mindkét oldala. Eva Firnigel -
Zöldborsós sertésszelet Zöldborsós sertésszelet
Egy régi szakácskönyvből való. A volt férjem nem szerette, hogy "túl édeskés". Mindenki másnak ízlett. :) Legjobb rizzsel, de akár krumplipürével is tálalhatjuk. Ilona Budaváriné Kozocsa
További ajánlott receptek
Szöveges kommentek