Szoljanka leves

Ezt a levest először egy étteremben ettem. Pár hete meghívtuk párom lakásába a családomat, mi főztünk és erre a levesre esett a választás. Mondanom sem kell a siker nem maradt el.
Szoljanka leves
Ezt a levest először egy étteremben ettem. Pár hete meghívtuk párom lakásába a családomat, mi főztünk és erre a levesre esett a választás. Mondanom sem kell a siker nem maradt el.
Elkészítés
- 1
A kockára vágott szalonnát felteszem pirítani egy sima magas falú edényben. Ami legalább 4-5 literes legyen! Majd az ebből kisült zsiradékra az apróra vágott vöröshagymát.
- 2
Hozzáöntöm a paradicsomlevet, a sűrített paradicsomot, sózom, borsozom majoránnával ízesítem, felöntöm vízzel és hozzáteszem a savanyú káposztát.
- 3
A sárgarépát a zellerszárral - amiket 4 cm hosszú kb. 1 cm széles hasábokra vágtam -, szintén hozzáteszem a leveshez.
- 4
Ezt összefőzöm és beleteszem a lehelet vékony szeletekre vágott, "lehántolt" marhanyelvet valamint a szeletelt gombát, ezután még legalább 60, de inkább 120 percig főzzük.
- 5
Az utolsó 20 percben pedig a kockákra vágott csemegeuborkát teszem a levesbe.
- 6
Tálaláskor jó sok tejföllel tálalom friss kenyérrel. A leves lényege, hogy szinte megálljon benne a kanál, annyira sűrűnek kell lennie.
Cooksnapek
Elkészítetted? Ossz meg róla egy Cooksnapet!
Hasonló receptek
-
Tárkonyos csirkegombóc leves Tárkonyos csirkegombóc leves
Könnyű, de laktató levesre vágyott a család, ezért esett erre a választás. Viktória M -
Kacsanyak leves Kacsanyak leves
A marha után a kedvenc húslevesem a kacsaleves. Mi most nyakból készítettük el nektek, tehát tulajdonképpen kaptok tőlünk egy nyaklevest. Élvezzétek! ;) Citromdisznó -
Tárkonyos húsgombócleves Tárkonyos húsgombócleves
Bevallom régen nem volt a tárkony a barátom, de aztán egyszer egy barátomnál ettem ezt a levest, és megszerettem. Így a Tárkonyos húsgombócleves recept is bekerült a receptkönyvembe. Ha télen készítem mikor nincs friss borsó, zöldbab akkor a receptben leírtak nem fixek, értem ezt úgy, hogy a konzervnél +- 5 dkg soha nem zavar, ha ennyivel több vagy kevesebb egyik másik, akkor azzal a mennyiséggel készül, úgyis ugyanezt a finom levest kapjuk. Antukné Ildikó -
Sztroganoff csirkecsíkok Sztroganoff csirkecsíkok
Régi, klasszikus recept. Sokan bélszínnel készítik, de én általában csirke vagy sertéshúsból. Ez tulajdonképp egy hamis sztroganoff bélszín. :) A csirke általában praktikusabb, mert nagyon hamar megsül és egyébként is tökéletes a recepthez. Nor -
Baconbe göngyölt gombával töltött csirkemell Baconbe göngyölt gombával töltött csirkemell
Egyszerű, kevés alapanyagból elkészíthető, látványos és remek finomság a töltött csirkemell. Ez pedig egy kiváló recept hozzá! :) Atineb -
Gombakrémleves sült fokhagymával Gombakrémleves sült fokhagymával
A gomba és a sült fokhagyma friss, intenzív íze, illata egy gazdag, tartalmas krémlevesben bontakozik ki. Biztos mással is előfordult, hogy rosszul olvasott el egy receptet, kihagyott egy sort, kettőt lapozott a szakácskönyvben, aztán valami más étel készült el. Ez a recept is hasonlóképpen született: Váncsa István könyve adott ihletett, félreolvastam pár szót a receptben, az utolsó sorokat már el se olvastam, aztán ez lett belőle. Azóta így készítem a gombakrémlevest. A leves elkészítéséhez szükség van botmixerre és aprítógépre vagy turmixgépre. Bernicske -
Legényfogó leves Legényfogó leves
Ez is amolyan ahány ház annyi szokás, de ha szeretnéd egy életre megfogni a párod, ne habozz, készítsd el te is ezt a legényfogó leves receptet! Biztosan nem fogsz csalódni, mert ez a leves bizony isteni finom. Lehet tárkonnyal ízesíteni, én nem szoktam, mert a gyerekeim nem igazán vannak oda érte. Illetve a főzés végén, aki szereti egy fél citrom levét is a leveshez adhatja. Nekem ez a mennyiség 2 napra elegendő 5 főre. Antukné Ildikó -
Pörköltmentő székelykáposzta Pörköltmentő székelykáposzta
Egy nagy lábas pörköltet főztem, amiből maradt is sok. Gondoltam nem fagyasztom most le, hanem elkészítem székelykáposztának. Detti -
Baconos töltött gomba Baconos töltött gomba
Könnyű és gyorsan elkészíthető vacsora, kevés hozzávalóból. A legtöbb helyen lehet kapni "tölteni való" gombát, ha pedig mi választhatjuk ki, akkor a legnagyobb példányokat vegyük meg. :) Nor -
Nyírségi gombócleves recept Timitől Nyírségi gombócleves recept Timitől
Nyírségi gombócleves recept, ahogy mi szeretjük :) Tímea -
Mustáros gombás sertéstokány Mustáros gombás sertéstokány
A tokány rendkívül jól variálható magyaros étel, én most gombával és mustárral gazdagítottam az alapreceptet. Nálunk a család nagy kedvence kifőtt tésztával vagy nokedlivel tálalva. Egyszerűen isteni finom! :)Ingyombingyomtalibe
-
Feta sajttal töltött gombafejek Feta sajttal töltött gombafejek
Kellemes mediterrán jellegűő előételként, vagy főételként is kiválóak ezek a feta sajttal töltött gombafejek!Andrea30
További ajánlott receptek
Szöveges kommentek (5)